Korózs Lajos országgyűlési képviselő, a legutóbbi MSZP kormány szociális államtitkára vezércikkünkre reagált. Mindig örömmel közöljük a velünk vitatkozók véleményét és örömmel kommentáljuk is azokat, mert meggyőződésünk, hogy egyedül a párbeszéd viheti előre közös dolgainkat. Először tehát következzék Korózs úr levele, majd az erre született válasz.
Kedves Mihály!
Mint mindig, most is figyelmesen olvastam cikkét a MEOSZ honlapján. Néhány dologra szeretném felhívni a figyelmét. És persze, ha úgy gondolja kérem adja is közre véleményemet.
Igyekeztem pontokba szedni a jobb értelmezés és áttekinthetőség szempontjából. Teszem ezt, azért, mert véleményem szerint - nyilván nem szándékosan - elfelejtett néhány dolgot megemlíteni.
1. A jelenlegi "felülvizsgálatnak" semmi köze. Az MSZP kormány által 2008-ban bevezetett (az említett célokat lefedő, s a nemzetközi egyezményeknek is megfelelő) rendszer felrúgásának nem volt ésszerű alapja. A meglévő struktúrát lehetett volna finomítani, hozzáigazítani a realitásokhoz stb. nem pedig kreálni egy bonyolult, táppénzszerű ellátórendszert, mert hogy most az van! Az a rendszer a szigorított felülvizsgálatok mellett a rehabilitáció időszakára nyugdíjnak minősülő járadékot adott, akit pedig nem lehetett orvosilag és foglalkozási szempontból rehabilitálni, rokkant nyugdíjat biztosított. Most pedig ez megszűnt. Ma Magyarországon nincs rokkant nyugdíj és baleseti rokkantsági nyugdíj!!! És ez kardinális különbség. Egy új minősítési rendszert tuszakolnak bele egy régebbi szabályrendszerbe és közben megfosztják az embereket a viszonylagos anyagi biztonságuktól!!!
2. A kezdeti eredmények/csökkenő igényszám, megalapozott elbírálás/ biztatóak voltak, az érintettek együttműködése is jó volt, mert volt jövedelembiztonság!!! Most évközben jön létre egy új apparátus (minek?) 2012. július 1-től vette át a megállapítási feladatokat a szintén kormányhivatalba tartozó nyugdíjigazgatóságoktól. Közel 200 000 folyamatban levő ügyet, fel sem tud dolgozni, hogy mikor lesz ezekből ellátás, a jó isten tudja?
3.Az egész rendszer a foglalkoztatási oldalra épít, amely sajnos nem megy, mert az ellátórendszerrel adekvát feltételrendszer nincs kidolgozva s ezért sem kellett volna ilyen rapid átalakítás. A cél támogatható, nevezetesen aki már nem "rokkant", mert javult az állapota ellátást változatlan összegben ne kapjon, de itt azért meg kell jegyezni, nem korrekt ha egy időközben megváltozott minősítési rendszerbe erőltetnek bele, egy korábban más alapú minősítést ( az első pontban ezt írtam)!Ezt tehát csak az új igényléseknél lehetett volna alkalmazni. A másik cél mely szerint aki tud és van munkahelye az dolgozzon, de ehhez is kell kormányzati segítség pl, képzés, átképzés, védett munkahelyek, nyílt munkaerő-piaci érdekeltség és végül kiszámítható gazdaságpolitika.
4. A rokkattságot, mint klasszikus tb kockázatot nem ismeri el, nem ad nyugdíjellátási védelmet. Az egészségkárosodottakat leminősítő új törvényi szabályozás most kezd a gyakorlatban is hatni s ezért jönnek elő a megjósolt, tragikus élethelyzetek. A korábban nyugdíjvédelem alá esők "átvezetése" az új ellátórendszerbe, radikális ellátás csökkentéssel jár./ pl. valaki már 20 éve rokkant nyugdíjas volt s 85 ezer Ft. volt a nyugdíja, "őt átállítják és a felét sem kapja az új ellátásként. Az új igénylők is nehéz, sőt kegyetlen helyzetbe kerülnek, mert pl. valaki egészségkárosodást szenved /lány nevén rokkant lesz pl.55 éves korában, eddig jól keresett, fizette a nyugdíjjárulékot, ennek ellenére, nyugdíjat nem kap csak ennél jóval alacsonyabb összegű ellátást, bármelyiket a kettő közül, bár az összegük eltér, de nem jelentősen. Miből éljen haláláig, mi lesz a befizetett nyugdíjjárulékával, hiszen az öregségi nyugdíjra esélye nulla!
5. A rehabilitációra nem javasolható személyek rokkantsági ellátásra jogosultak, amely akár élethosszig is folyósítható részükre, ám ebből nem vonnak le nyugdíjjárulékot, vagyis a kizárólag a rokkantsági ellátásból élőknek a nyugdíjkorhatár betöltésével sem jár öregségi nyugdíj. A Kormány mindent elkövet a rokkantak lejáratását illetően, miközben az eddigi felülvizsgálatok rácáfoltak ezen minősítésekre, mert visszaélés nem derült ki, ez az Országgyűlés foglalkoztatási albizottságában is elhangzott az NRSZH részéről!!! Szóval így gondolom. Ennek immáron 18 alkalommal hangot is adtam (közel 300 sajtómegjelenés).
Ugye nem hasonlítok Soltész Miklósra?
Őszinte tisztelője:
Korózs Lajos
Tisztelt Képviselő úr!
Nagyrabecsült levelét természetesen közöljük honlapunkon, és amin nyilván nem lepődik meg, néhány dologban vitába is szállok Önnel, hogy őszintén válaszolhassak az Ön levelének végén feltett költői kérdésre.
A kormány által hozott intézkedésekről írt kritikájával alapvetően egyetértek, sőt még sok sok részlettel ki tudnám egészíteni, ebben köztünk nincs vita.
A 2008-ban bevezetett rendszerről viszont szomorúan kell megállapítanom, hogy a jelenlegi tévút nem jöhetett volna létre az Önök tevékenysége nélkül. Engedje meg, hogy emlékezetébe idézzek persze leegyszerűsítve néhány történelmi tényt.
A korábbi évtizedek hallgatólagos politikai hozzáállása úgy szólt, hogy a megrokkant embereket nem nagyon támogatjuk és nem is nagyon követelünk tőlük. Vegetáljanak csak nyugodtan a szocifogiban és legyen meg az aprócska nyugdíjuk is, csak hagyjanak minket békén. Önök ezt a konszenzust rúgták fel helyes elképzelések nyomán rehabilitációra ítélve az embereket. A cél jó volt, de a rehabilitáció elmaradt, annak rendszerét nem építették ki. Ebbe a helyzetbe csöppent bele a mai kormány, amelyik szociális érzéketlenség és pragmatikus önzés okán felerősítette ezt a folyamatot, még erősebb követelményt állított és még kevesebbet tett a rehabilitácó sikeréért. Önök is megspóroltak 20-25 milliárdot a rehabilitációs hozzájárulás befizetett adóforintjaiból és ők is. Önök is ködös ígéreteket tettek mindenféle úniós pénzre számítva oktatás és foglalkoztatás fejlesztésre, és ők is ezt teszik, persze tényleges lépések nélkül, miközben a szigorítások megnyomorította családok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek.
Lehet persze szépelgő különbségeket tenni politikusok és kormányok közt, de a lényeg ugyanaz marad: mindketten előbb elvettek és aztán csak ígéreteket adtak, s ezzel a változás minden kínját és költségét a sérült emberekre hárították. Igaz, ezek a kínok és költségek az Önök idejében még csekélyebbek voltak, mára érték el a megnyomorítás szintjét.
Önök sem álltak szóba az érdekvédelmi szervezetekkel és a mai kormány sem teszi, a különbség csak annyi, hogy Önök látszólag működtettek konzultációs rendszereket érdemi együttműködés nélkül a mai kormány (durvábban de őszintébben) már nem is működeti azokat.
Soltész Miklós az Önök kormányzása alatt volt nagy barátunk, akkor Ön hárította el az együttműködést, most Ön a nagy pártfogónk és Soltész Miklós nem áll szóba velünk. Soltész élesen kritizálta parlamenti felszólalásában, hogy Önök nem utalták át a fogyatékosok szervezeteinek időben a támogatást, mert meg akarják fojtani őket. Most, hogy ő akarja tenni ugyanezt, ő nem utal, Ön pedig szóvá teszi.
Soltész Miklós egy kellemes megjelenésű, kulturált úriember, bármiről legyen is szó, felkészülten nyilatkozik. Ön egy kellemes megjelenésű, kulturált úriember, bármiről legyen is szó, felkészülten nyilatkozik.
Mindkettejüknek őszinte tisztelője is lehetnék, ha kormányaik és személyes teljesítményük a fogyatékossággal élő embereknek nemcsak kárt okozott volna, hanem boldogulásukat elő is mozdította volna. Tovább megyek, őszinte tisztelőjük lennék már akkor is, ha nyilvánvaló rossz intézkedéseikért valaha is bocsánatot kértek volna.
Én ennek nyomait nem láttam és nem látom.
Hogy hasonlít-e Ön Soltész Miklósra, azt majd az olvasóink eldöntik. Hogy kormányaik munkáját miként ítélik meg, az majd a szavazófülkékben derül ki. De bárhogy is lesz, én úgy látom, az elmúlt 10-15 évben a társadalmi együttműködés és szolidaritás olyan szintre süllyedt, amelyet évtizedek alatt hever majd ki ez az ország.
Az ebben való felelősségben Önök az én szememben teljesen egyformák.
2012 július 25.
Dr Derera Mihály