2014 február 21-22-23
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is február utolsó hétvégéjén kerül sor az Idegenvezetők Világnapja budapesti és országos megünneplésére.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Idegenvezető Továbbképző Központja az idegenvezetők világnapja alkalmából az idén februárban is térítésmentes idegenvezetést szervez a fővárosban. A város nevezetességeit és történelmi értékeit buszos, gyalogos, hajós, kerékpáros és bringóhintós városnézésekkel, alkalmanként a 4-6-os vagy 2-es villamoson utazva mutatják meg az érdeklődőknek. A városnéző túrákon a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szervezésében a súlyosan mozgáskorlátozott emberek is részt vehetnek.
A MEOSZ szervezésében a BKIK három, rámpával vagy lifttel ellátott BKV mikrobuszt biztosít azoknak a mozgáskorlátozott érdeklődőknek, akik nem tudnak felszállni a nagy buszokra. A mikrobuszokon három-négy kerekesszékes hely és négy-öt ülőhely van. A buszok február 23-án, vasárnap 10.30-kor és 12.30 órakor indulnak a Bálna Budapest mellől (1093 Budapest, Fővám tér 11-12., www.balnabudapest.hu
.
A mikrobuszos túrákra február 19-ig lehet jelentkezni a csatolt jelentkezési lappal. Érdeklődni a MEOSZ munkatársánál, Caesar Gábornénál lehet a 06-1/250-9013-as telefonszámon vagy az international@meosz.hu e-mail címen. Azok a mozgáskorlátozott személyek is érdeklődhetnek és kérhetnek segítséget, akik fel tudnak szállni a nagy buszokra, de az internetes jelentkezés gondot okoz számukra.
(A nem mozgáskorlátozott érdeklődőket szállító városnéző buszok és hajók február 23-án, vasárnap 9 és 16 óra között óránként indulnak a Bálna Budapesttől. A városnézés másfél óra, a helyszín akadálymentes. A buszos és hajós túrákra a www.bkik.hu honlapon regisztráció útján lehet jelentkezni.)
Gyalogos túrák - kerekesszékeseknek is!
Idén is nagy számban lesznek gyalogos városnézések, ill. tematikus séták a nagyközönség számára február 20. és 23. között, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap. Ezek a séták a város különböző pontjairól indulnak, sok különlegességgel, épületbejárással, meglepetésekkel. A korábbi években mintegy száz sétán vehettek részt az érdeklődők. A legtöbb programra előre kell regisztrálni (www.bkik.hu). A legtöbb program ingyenes, de kedvezményes belépődíj előfordulhat. Ezek között szép számmal vannak olyan túrák is, amelyeken kerekesszékkel is részt lehet venni (pl. a belvárosban, az Andrássy úton, a Hősök terén, stb.), ezekre szeretettel várjuk a kerekesszékes mozgáskorlátozott érdeklődőket. Lesznek olyan túrák is, amelyekre látássérült, hallássérült, értelmi és más fogyatékossággal élő érdeklődőket is várnak a szervezők, és ezekre a megfelelő segítséget is biztosítják. Mindezekről a BKIK honlapján tájékozódhatnak, amint ezek feltöltésre kerülnek.
Hogyan juthatunk el a Bálnába? Hol parkolhatunk?
Gépkocsival:
1. A Petőfi híd felől a Közraktár utcán végig, a Bálna mellett elhaladva a rakpart felé balra, majd a parkolást jelző táblát követve rögtön ismét balra fordulva behajtunk a Bálna buszparkolójába, ahol a nagy buszok állnak, majd egyenesen továbbhaladva jobbra elérjük a mélygarázst (a Bálna túlsó, déli végénél).
2. Észak felől az alsó rakpartról érjük el a Bálna buszparkolóját.
Parkolni a mélygarázsban hétvégén ingyenesen lehet a kijelölt mozgássérült parkolókban és a többi, külön erre az alkalomra fenntartott helyen (-1. és -2. szint). A bejárati sorompónál szólni kell a személyzetnek, ők segítenek. A -1. szintről a "Lépcsőház" feliratú ajtón át lifttel fel lehet jutni a 0. szintre, azaz a földszintre. Mozgássérültek számára akadálymentes WC a földszinten van. A mellékutcákban is lehet elvileg parkolni és a Nagycsarnok mindkét oldalán is vannak parkolóhelyek.
Tömegközlekedéssel:
A 83-as troli vonalán a menetrend szerint minden második kocsi alacsonypadlós. Az Orczy tér felől érkezve a Közraktár utcánál kell leszállni. Kissé visszafelé, át a zebrán mindjárt a Bálna buszparkolóját, ill. a rámpán, az üvegajtón át a közösségi teret érjük el. A 4-6-os villamosról a 32-esek terénél lehet átszállni a 83-as trolira.
A világnap programjai folyamatosan frissülnek,
kérjük, figyeljék az újdonságokat és a változásokat a BKIK honlapján!
www.bkik.hu
Minden érdeklődőt szeretettel várunk a helyszíneken!
A szervezők a változtatás jogát fenntartják.
(Jelentkezési lap letöltése.)