Tájékoztatás a súlyosan mozgássérült személyek járműszerzési támogatásával kapcsolatosan
A mai napon megbeszélést folytattunk a súlyosan mozgássérült személyek járműszerzési támogatásával kapcsolatos tevékenységet végző Széchenyi Kereskedelmi Bank képviselőivel, egyeztetve a támogatási rendszer működésével kapcsolatban felmerülő problémákat.
Az egyeztetés során fontos, eddig még nem ismert információkat hoztunk kölcsönösen egymás tudomására.
Az információk és a lebonyolítást nehezítő problémák megismerése és megértése alapján, közösen kívánunk a vonatkozó kormányrendelet módosításának kezdeményezésével, illetve a lebonyolítás során a Bank által alkalmazható, a jogszabály által megengedett, rugalmas megoldásokkal a mozgássérült emberek szükségleteinek és rendszer működésével kapcsolatos jogszabályi elvárásoknak is megfelelő működési mód kialakításában együttműködni.
Ennek érdekében folyamatosan, de legalább havonta egy alkalommal egyeztetünk, áttekintjük a végrehajtás során esetleg jelentkező problémákat és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium bevonásával, közös megoldásokat igyekszünk találni.
A támogatási rendszer működtetésére, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kiírt pályázat a következő méltányolható, elfogadható, a mozgássérült emberek és Magyarország érdekeinek is megfelelő elvárásokat tartalmazta:
1.) Olyan új gépkocsi legyen jelentős összegű állami támogatással megvásárolható:
- amelynek előállítása jelentős mértékben magyar munkaerő felhasználásával történik,
- amely korszerű környezet-terhelési mutatókkal rendelkezik,
- amelynek fenntartása, üzemeltetése viszonylag alacsony költséggel jár,
- amelynek közlekedésbiztonsági kialakítása, baleset esetén is megfelelő védelmet nyújt a használó számára,
2.) A mozgássérült emberek lehetőség szerint minél nagyobb számban, hosszú távon is használható, korszerű új járművekhez juthassanak, ezért magasabb számban került megállapításra az új jármű vásárlásához felhasználható támogatás kerete, mint használt jármű vásárlásához igénybe vehető támogatási keret.
3.) A támogatással vásárolható gépkocsi használója valóban a mozgáskorlátozott ember legyen, ezért a rendszer igyekezzen kiküszöbölni a lehetséges visszaéléseket és biztosítsa a három éves elidegenítési tilalom betartásának lehetőségét.
4.) A támogatással vásárolt gépkocsi esetleges sérülése, jogtalan eltulajdonítása esetén, mint a mozgássérült tulajdonos, mint pedig a jelentős támogatást nyújtó magyar állam, megfelelő biztosítási védelemmel rendelkezzen a nem kívánatos káresemények hatásainak kiküszöbölésére.
A fenti elfogadható és az érdekeinket is szolgáló feltételek alkalmazása alapján, a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt, a Suzuki Zrt. és a Signál Biztosító Zrt. által alkotott konzorcium nyerte el a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kiírt pályázatot, melyhez támogatóként csatlakozott a MOL Zrt. is.
A támogatási rendszer működtetése során a következő problémák jelentkeznek:
1.) A legsúlyosabb mozgássérültségi állapotban lévő, csak speciálisan kialakított gépkocsi vezetésére alkalmas mozgássérült emberek számára, automata sebességváltóval szerelt új gépkocsi, támogatással történő vásárlására pillanatnyilag nincs mód, mivel az új járműként, jelenleg támogatással megvásárolható Suzuki Swift 1,2 GLX gépkocsi nem rendelhető automata sebességváltós kivitelben.
Megoldási irány:
A Széchenyi Bank, tárgyalásokat kezdeményezett a Suzuki járművek magyarországi gyártójával és forgalmazójával, automata sebességváltóval szerelt Suzuki gépkocsi típus bevonására a támogatási rendszerbe.
Jelenleg a Suzuki kínálatában van olyan modell, amely megfelel ennek az elvárásnak is és teljesíti a pályázati kiírásban meghatározott egyéb feltételeket is.
A Széchenyi Bank és a MEOSZ közösen kezdeményezi a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál, hogy az új gépkocsi megvásárlását biztosító támogatási rendszerbe az automata sebességváltóval szerelt modell is bekerülhessen.
2.) A súlyosan mozgássérült, kerekes székben élő emberek számára, a jelenleg támogatással vásárolható típus, a csomagtartó méretei miatt nem biztosítja azt a lehetőséget, hogy a kerekesszék összecsukott állapotban a jármű csomagtartójába elhelyezhető legyen. Emiatt, a mozgássérült emberek vagy a kerekes széküket vihetik magukkal, vagy utasokat szállítanak, de a kettő együttesen nem lehetséges.
Megoldási irány:
A Széchenyi Bankkal közösen kezdeményezzük, hogy a Kormányrendelet tegye lehetővé olyan új Suzuki típus támogatási rendszerbe vonását, amelyben a kerekesszék a csomagtérben is elhelyezető, így a jármű utasok szállítására is alkalmassá válik. A jelenlegi Suzuki kínálati palettán jelenleg is van olyan megfelelő típus, amely minden tekintetben megfelel a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek is és alkalmas kerekesszék szállítására is.
3.) A jelenleg hatályos Kormányrendelet jelentős, szakmai és rehabilitációs szempontból is kifogásolható módon leszűkítette a járműszerzési támogatáshoz való hozzáférés lehetőségét.
Mindez mellett, 2011. évben a mozgássérült emberek többségének nem volt módja arra, hogy még a szűkített hozzáférési lehetőség mellett is, kezdeményezze azt a vizsgálatot a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalnál, amely megállapíthatta volna a járműszerzési támogatásra való jogosultságát, mivel ilyen vizsgálatokat az NRSZ 2011. évben nem végzett.
A MEOSZ szakértői a megyei támogatási keretek elosztása során további rehabilitáció ellenes helyzetet is érzékeltek.
A Kormányhivatalok által befogadott igényeknek az elosztó bizottságok munkája során történt vizsgálata alkalmával, jelentős számban következett be olyan eset, amikor az NRSZH (és jogelődje az ORSZI) által 2008. évtől kiadott szakhatósági véleményen feltüntetett XIII. BNO kód nem vezető mozgássérültségi okként szerepelt, így a jogosultságot az NRSZ szakértője a támogatási keret felosztására irányuló bizottság munkája során töröltette.
Ezáltal, az eleve szűk hozzáférési lehetőség tovább csökkent, jelentős számban kerültek ki a támogatásból olyan emberek, akik egyértelműen súlyosan mozgássérültek és akiknek a rehabilitációját, munkavégzését segíthette volna a jármű, de a Kormányrendelet szó szerinti alkalmazása mégis megakadályozta azt, hogy támogatásban részesülhessenek.
Így a Kormányrendeletben meghatározott, rehabilitációt ösztönző előnyben részesítési szempont alkalmazhatatlanná vált.
Megoldási irány:
A MEOSZ már 2011. július hónapban jelezte ezt a problémát a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felé, most a lebonyolítás során szerzett tapasztalatok alapján ismételten kezdeményezzük a Kormányrendelet megfelelő módosítását.
4.) A MEOSZ számára eddig rendelkezésre álló információk alapján nem volt világos, hogy a banki finanszírozás, az állami támogatás és a támogatásra jogosult személy által fizetendő saját erő hogyan nyújt fedezetet a jármű megvásárlására.
A mai egyeztetés során a következő finanszírozási adatok váltak világossá:
a.) Akár új, akár használt jármű, állami támogatással történő megvásárlására, kizárólag a Széchenyi Bank által kínált hitel konstrukciók valamelyikének felhasználásával kerülhet sor.
b.) A hitelkonstrukciók kiválasztása és alkalmazása során a Széchenyi Bank az ügyfelek számára biztosítja az ügyfél számára legkedvezőbb konstrukció kiválasztásának lehetőségét, akár egyéni hitel elbírálással is.
Ez alapján mód lehet arra, hogy alacsonyabb első befizetéssel és a futamidő végén magasabb utolsó törlesztéssel, vagy magasabb kezdő befizetéssel és a futamidő végén alacsonyabb utolsó törlesztéssel, vagy akár a futamidő alatt teljesített előtörlesztéssel történjen a finanszírozás.
A mai megbeszélés során, a Széchenyi Bank vállalta, hogy a meghirdetett standard hitel konstrukciók mellett, egyedi elbírálással, más összetételű hitel konstrukcióval is az ügyfelek rendelkezésére áll.
c.) valamennyi hitelkonstrukció közös jellemzője, hogy az ügyfél által teljesített befizetéseknek tartalmazniuk kell a gépjárműre vonatkozó teljeskörű, balesetbiztosítással kiegészített casco biztosítás díját is, amely mintegy 4.500.- Ft/hó.
Az ügyfél által a biztosítási díj felett befizetett törlesztő részletek, valamint az állami támogatás együttesen fedezik az új Suzuki Swift 1,2 GLX gépkocsi listaárát, így az ügyfelet további banki költség, illetve kamat fizetési kötelezettség nem terheli.
Ezt a számítási módot a következő példa mutatja be:
Suzuki Swift 1,2 GLX gépkocsi fix listaára ebben a konstrukcióban |
3.400.000.- |
|
|
Ügyfél befizetések: |
|
- szerződéskötési díj: |
25.000.- |
- első befizetés: |
125.000.- |
- havi befizetés 36 hónapon keresztül (mely tartalmazza a biztosítás díját is) 34.000.- Ft/hó, ebből a biztosítási díj: 4.500.-Ft/hó, nettó törlesztés: 29.500.-Ft x 36 hó |
1.062.000.- |
- Utolsó (maradványérték) törlesztés a futamidő lejáratakor |
1.300.000.- |
Összes ügyfél befizetés |
2.512.000.- |
Állami támogatás |
+ 900.000.- |
Összesen: |
3.412.000.- |
A fenti mintaszámításból látszik, hogy az ügyfelet a konstrukción belül nem terheli az egyszeri szerződéskötési díjon kívül további banki költség és kamatfizetési kötelezettség.
Az előző mintaszámítástól eltérő kölcsön konstrukció is választható, ez azonban lényegesen nem befolyásolja a fenti számítás helyességét.
5.) Azon súlyosan mozgássérült személyek számára, akik 2011. évre vonatkozóan járműszerzési támogatásra való jogosultságot kaptak az illetékes kormányhivataloktól, de a támogatást valamely fentebb leírt ok miatt jelenleg még nem tudják igénybe venni, (pl. új automata sebességváltós gépkocsira van szükségük) azt javasoljuk, hogy kísérjék figyelemmel a MEOSZ honlapját a remélhetően bekövetkező változásokkal kapcsolatban, vagy kérjenek közvetlen információt a Széchenyi Bank munkatársaitól, a www.lehetosegauto.hu honlapon meghirdetett módon.
Tájékoztatásunkkal segítséget kívánunk nyújtani a járműszerzési támogatás igénybevételéhez.
A remélhetően bekövetkező pozitív változásokról honlapunkon folyamatosan tájékoztatást adunk.
Tisztelettel:
Dr.Hegedüs Lajos
elnök