LMP országgyűlési képvsielője szerdán találkozott a ROSTA (Rokkant Számkivetettek Társasága) nevű pertársaság tagjaival. A Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság Rehabilitációs albizottságának elnökével a találkozó után készített interjút a Pest Megyei Hírhatár.
|
Itt az életben maradás a tét...
Pest Megyei Hírhatár: Ki kezdeményezte a találkozót?
Szél Bernadett: Ondreákné Illés Piroskától kaptam egy levelet, amiben a pertársaság egyik szervezőjeként tájékoztatott a kezdményezésükről, és felajánlotta, hogy szívesen átadnák a tapasztalataikat. Mivel jómagam is terveztem, hogy áttekintem a megváltozott munkaképességűek átalakításáról szóló törvény és a rendelet életbe lépése óta eltelt egy év tapasztalatait, ez jó alkalom volt arra, hogy a személyes élethelyzeteken, történeteken keresztül kapjak képet az új rendszer működéséről.
PMH: Miről szólt a beszélgetés?
Sz. B.: Először is megtudtam, hogy a pertársaság azért alakult, hogy a törvény által hátrányosan érintett rokkantak jogorvoslatért forduljanak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, mivel vagyoni, ill. nem vagyoni kártérítést szeretnének kapni az őket ért jogsérelmekért. Mindannyian emlékszünk rá, hogy a kormány az Alkotmány módosításával teremtette meg a jogi alapját annak, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt folyósított nyugellátást szociális ellátássá lehessen alakítani, munkavégzésre való képesség esetén pedig meg is lehessen szüntetni. Ez a „törvényesített törvénytelenség” nyitotta meg az utat a rokkantnyugdíjak rendszerének felszámolása, azok szociális ellátássá alakítása és az ellátások összegének drasztikus csökkentése előtt. Ez ellen az LMP minden fórumon tiltakozott, hiszen itt gyakorlatilag szerzett jogoktól fosztott meg százezreket a komány minden átmenet nélkül. Az intézedés célja az volt, hogy az „ellátórendszer potyautasait” erőltetett menetben visszatereljék a munkaerőpaicra.
Érdemes visszakeresni, hogy a rehabilitációs járadék 2008-as bevezetése idején, ellenzékben még mit képviselt a Fidesz. Akkori felszólalásaikban még azon aggodalmaskodtak, hogy a rehabilitációs járadék három éve után mi lesz a rokkantakkal: amíg nincs érdemi rehabilitáció, és nincsenek munkahelyek, addig nem lehet rokkantak tömegeit visszaterelni a munkaerőpiacra. Ez az álláspontjuk 2011-re érdekes módon megváltozott. A Széll Kálmán Terv, illetve a konvergencia program az első perctől kezdve világossá tette, hogy a rokkantnyugdíj-rendszerrel kapcsolatos átalakításokat költségvetési megtakarítási cél vezérli, azaz nem érdekli a kormányt, hogy adottak-e a feltételei annak, hogy a munkaképesnek nyilvánított rokkantak újra munkába tudjanak állni. Ennek látjuk most a katasztrofális következményeit.
PMH: Milyen tapasztalatokról számoltak be a pertársaság tagjai?
Sz. B.: Nagyon kíváncsi voltam, hogy hogyan zajlanak a felülvizsgálatok. Számtalan esetről kaptam már levelet, olvastam híreket, de személyes történeteket még nem hallottam. Most találkoztam három emberrel, akik, ill. akiknek a hozzátartozója maga is rokkant, és átesett a felülvizsgálatokon. A legmegdöbbentőbb annak az 50 éves hölgynek az esete volt, akit méhnyakrákkal és méhrákkal kezeltek, majd leszázalékolták és rokkanttá nyilvánították. Időközben sorban jöttek az újabb és újabb egészségügyi problémák: az ízületeit megtámadta egy autoimmun betegség, magas vérnyomással kezelték, és egy térdműtéten is átesett. Mire újra behívták a felülvizsgálatra, már tele volt a tüdeje jóindulatú daganatokkal. Ennek ellenére a pár hónappal korábbi eredménnyel szemben az orvosi szakvéleményben 38%-os egészségkárosodást állapítottak meg nála, ami azt jelenti, hogy kiesett az ellátórendszerből, gyakorlatilag egészségesnek nyilvánították. Jelenleg munkanélküli, és semmilyen ellátást sem kap, tb-jogosultsága is megszűnt, dolgozni nem tud. Ha a családja nem segítené, teljes mértékben az út szélén maradt volna.
PMH: Szó volt a felülvizsgálatok konkrét lefolyásáról is?
Sz. B.: Igen, az világossá vált, hogy nemcsak a „százalékolással” vannak problémák. Az elbeszélések szerint a betegek megalázónak érzik a bánásmódot, azt a velük szembeni bizalmatlanságot és türelmetlenséget, amit a felülvizsgálat során tapasztalnak. Pl. hiába látja az orvos a papírjaikat, le kell vetkőzniük, hogy ellenőrizhessék: valóban azok a betegségeik, amik a papírokban szerepelnek, valóban ott van a műtétei heg. Számos rokkant embernek nehézséget okoz a vetkőzés, öltözés, és nagyon megalázónak érzi, hogy mindenki előtt kell megküzdenie ezzel a feladattal. A papírjaikat sok esetben nem is nézik át alaposan, nem vesznek figyelembe, „lehagynak” betegségeket, százalékokat. A döntés ellen a legtöbben nem is fellebbeznek, hiszen a fellebbezés, az esetleges per idejére semmilyen ellátásra nem jogosultak (a korábbiakkal ellentétben).
A kormány eközben előszeretettel hivatkozik arra, hogy pl. Norvégiában még szigorúbb a rendszer. Csak azt felejti el ilyenkor hozzátenni, hogy a norvég rendszerben nagy hangsúlyt helyeznek az egészségügyi rehabilitációra: arra, hogy a táppénzre került, egészségkárosodást szenvedett személy ne kerüljön tartósan gondozásra szoruló helyzetbe, hogy az egészségi állapota és munkavégző képessége – amennyire csak lehetséges – helyreálljon. Az egészségügyi ellátás és az egészségügyi, valamint a foglalkozási rehabilitáció magas színvonala biztosítja azt, hogy csak a tartós gondozást, egészségügyi ellátást igénylő egészségkárosodott emberek kerüljenek be a magas pénzbeli és egyéb ellátást biztosító rendszerbe. Ez egy humánus, emberközpontú rendszer, ahol a munkába való visszavezetés, az önálló életvitel helyreállítása a legfontosabb cél. A magyar kormány szerint azonban nem lehet egyszerre emberséges a rendszer és munkára ösztönző. Ez egy fatális tévedés.
PMH: Említette, hogy tervezik a törvény felülvizsgálatát a tapasztalatok alapján. Mire gondolt itt pontosan?
Kérdezem: miből? Ráadásul a törvény bevezetett egy olyan feltételt is, hogy csak akkor lehet egyáltalán jogosult valaki az ellátásra, ha a legutóbbi 5 éven belül fel tud mutatni 1095 nap biztosítotti jogviszonyt. Ez is az ellátáshoz való hozzáférés korlátozása miatt került be, de egy ésszerűtlen megkötés. Súlyos probléma az is, hogy a korábban rokkantnyugdíjban eltöltött évek nem számítanak bele a szolgálati időbe, azaz előfordulhat, hogy az illető élete végéig ellátást kap, nyugdíjat nem. Ezen is változtatni kell. Szükséges áttekinteni, hogy a komplex minősítés szabályai valóban megfelelnek-e a nemzetközi sztenderdeknek. Meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy a betegek valóban élni tudjanak fellebbezési jogaikkal: a fellebbezés, illetve a per ideje alatt meghatározott juttatást kell kapniuk.
A sort lehetne folytatni. A lényeg, hogy szisztematikusan át kell tekinteni, hol csorbulnak a megváltozott munkaképességű emberek alkotmányos jogai. Én az elkövetkező időben azon leszek, hogy a rendelkezésemre álló eszközökkel ezt a munkát segítsem.
Köszönjük Szél Bernadettnek, hogy rendelkezésünkre állt!
Fotó: retrofm.hu, hirado.hu
|