A tavaszi próbaüzem után szinte teljesen befejeződött az Erkel színház felújítása, 1,7 milliárd forintból alapjaiban korszerűsítették a több mint 100 éves épületet. A megújult teátrumban október eleje óta tartanak előadásokat, a hivatalos avatás azonban november 7-én, Erkel Ferenc születésnapján lesz.A színház egy részét akadálymentesítették.
Az Erkel Színház egyik legfőbb küldetése, hogy a felnövő generációk magas művészi színvonalú előadások által ismerkedjenek meg az opera- és balettkultúrával. A nyári felújítási munkálatok után október 6-án elindulhatott az OperaKaland őszi sorozata, amelynek keretében ismét több mint 20 ezer diák látogat el a dalszínházba. Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára örömteli eseménynek nevezte a színház megújulását. Elmondta, hogy ez az épület az, amelynek egyik legfőbb küldetése, hogy a fiatal generációnak megmutassa a magyar operajátszás gyöngyszemeit nagyszerű művészi színvonalon, hogy megszerettesse a fiatalokkal a magyar balettkultúrát, általában a balettet."
Az 1910-ben megnyitott Erkel Színház Magyarország legnagyobb színházépülete. A 2007-ben több mint öt évre bezárt, bizonytalan sorsú teátrum újranyitásához a kormány kormányhatározatban 1, 7 milliárd forint forrást biztosított, és lehetővé tette, hogy a Magyar Állami Operaház előkészítse az Erkel Színház előadások tartására alkalmas állapotra történő felújítását. A közbeszerzési eljárást a Laki Épületszobrász Zrt. a Zoboki-Demeter és Társai Építészirodával közös pályázata nyerte el, és 2013. január 1-jén kapták meg a megbízást.
A kormány által biztosított forrás volumene kimondottan a működés jobbá tételére, a lehető leggazdaságosabb műszaki megoldásokra sarkallta az építőket. Nem lehetett szó tehát egy teljes színházrekonstrukcióról.
Az átalakítások jelentős része a színfalak mögött történt, megújultak és növekedtek a szólista és csoportos öltözők, a szociális terek. Jelentős technológiai korszerűsítés történt a színpad műszaki berendezésében. Az épületgépészeti (víz, csatorna, fűtés, szellőzés) rendszerek jelentős része megújult. Új bejárati előtér készült el. A főhomlokzat életveszélyes állapotú kőburkolatát lebontották, majd rozsdamentes acél tartóelemekkel, a kőfelületek felújításával újrarakták. A homlokzat kivilágított ERKEL" felirattal és kivilágított reklám molinó felületekkel gazdagodott. Az új, megnövelt alapterületű, rejtett világítású előtető pedig a színház esti arculatának markáns eleme lesz.
A korábbi, nehezen használható, korlátra szerelt lépcsőlift helyett új, akadálymentes, mozgássérült emelővel ellátott bejáratot alakítottak ki. Ehhez kapcsolódóan a nézőtéren a földszinti középpáholyok akadálymentes megközelítését is megoldották.
A közönség egy új arculatú auditóriumba léphet be, melynek építése során az építészek arra törekedtek, hogy a jó akusztikai adottságok ne változzanak. Jelentős komfortot növelő tényező lesz, hogy a nézőtér korszerű szellőzőrendszert kapott. A széksorok kényelmesebb kialakításával a nézőszám 1935-ről 1819-re csökkent, a színház azonban így is megtartotta a legtöbb nézőt befogadó hazai színházépület rangját. A Zoboki-Demeter Építésziroda építészei arra törekedtek, hogy a jó akusztikai adottságok ne változzanak - hangsúlyozta Zoboki Gábor. A november 7-ei hivatalos átadásig és megnyitóig számos apró munkálat és néhány látványos meglepetés készül még el.
Október 20-án az Erkel Színházban Verdi-gálát tartanak a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából. Este a fiatal sztártenor, Vittorio Grigolo lép fel, de a programok már délután elkezdődnek. Ezen a napon tervezik fölavatni a színház új függönyét is - mondta Ókovács Szilveszter főigazgató.
Idén ősszel Kodály Háry János című daljátékával várják a nézőket, majd a 2014-es tavaszi szezonban A színigazgató, valamint a Mario és a varázsló című műveket mutatják be két sorozatban összesen 45 előadással.