Az Egyesület 7 fős nyaralója kellemes kikapcsolódást nyújt Jászárokszálláson. A nyaraló a strand illetve a tó közelében található,a kertben sütési és borácsolási lehetőséggel.
A szabad helyeket illetően az alábbi telefonszámon lehet érdeklődni: +36/20 9309403
A kedvezményezett neve: Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesülete – Római
Katolikus Egyházközség (Rimóc)
A projekt azonosító száma: EFOP-1.3.7-17-2017-00205
A projekt címe: „Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesülete és a rimóci Római
Katolikus Egyházközség közösségfejlesztő tevékenységének bővítése a társadalmi
kohézió erősítése érdekében”
A projekt megvalósítási időszaka: 2018.02.01-2021.05.01.
A szerződött támogatás összege: 49.890.570 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 100%
A projekt tartalmának bemutatása: Az EU-s támogatás segítségével, a
Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesülete (mint konzorciumvezető) és a
Római Katolikus Egyházközség (mint konzorciumi partner) szervezetekből álló
konzorcium által megvalósítani tervezett (a Szakmai Tervben részletezett)
hátránykompenzációs tevékenységek szignifikánsan hozzájárulnak a társadalmi
esélyegyenlőség fokozásához, valamint az előítéletesség és a hátrányos
megkülönböztetés elleni többszintű fellépéshez. A Mozgáskorlátozottak
Balassagyarmati Egyesülete a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos
Szövetségének (MEOSZ) tagja, kiemelten közhasznú civil szervezet. A Szervezet - a
társadalmi ellátó rendszer mellett - a települési önkormányzattal közösen fontos
szerepet tölt be, a helyi fogyatékossággal élő, elsősorban mozgássérült emberek
megsegítésében, a társadalmi életben való egyenrangú részvétel biztosításában. A
Szervezet hiánypótló szociális, egészségügyi, képzési és életvitelt segítő
szolgáltatásokat nyújt. Alapvető célja a fogyatékossággal élő személyek
társadalomban való aktív részvételének elősegítése, számukra és a családtagjaiknak
mentális, pszichés, sorstársi és rehabilitációs segítség nyújtása. A társadalmi
beilleszkedést segítő közösségi szolgáltatásokat biztosít az életvitel, a kultúra, a
művészet, az önmegvalósítás, a sport, a szabadidősport, pihenés és rehabilitáció
területén. A Római Katolikus Egyházközségfontos szerepet tölt be a helyi közösség
életében, mivel a település népességének több mint 8%-a rómaikatolikus vallású. A
fenti 2 szervezet a helyi esélyegyenlőségi célcsoportok megszólítása és közösségbe
vonása, a szemléletformálás és a hátrányos helyzetű személyek integrációja terén
széles körű szakmai tapasztalatokkal bír. Meghatározó szereppel bír a helyben lévő
közösségek megtartó erejének erősítésében, a hátrányos helyzetű személyek
befogadásában, a leszakadó rétegek támogatásában, a mélyszegénységben és a
többségi (helyi) társadalomban élők közötti szociokulturális hátrányok
mérséklésében.
A projekt megvalósítási időszak 2018.02.01-én kezdődött meg, a projekt indítása óta
a projektmenedzsment és a szakmai megvalósítók a szerződésükben vállalt
feladataikat teljesítették. Lefolytatásra kerültek a szükséges beszerzési eljárások.
Bevonásra került 127 fő az érintett célcsoportból, akik legalább 3 eseményen részt
vettek. Megvalósult 22 db csoportos program, illetve 2 db szervezetfejlesztési
tevékenység. A vállalt tevékenységek teljesültek:
- Abilympia
- Integrált sportrendezvény
- Karácsonykor adománygyűjtés
- Kommunikációs, konfliktuskezelési előadássorozat
- Látogatás a jászberényi strandra
- Tanácsadás
- Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó eszközbeszerzések
- Anyák napja
- Elsőáldozó jelöltek találkozója
- Cigány zarándoklat
- Idősek világnapja
- Adventi koszorúkészítés
- Advent vasárnapi megvendégelés
- Falu karácsony
- Betegek Világnapja
- Családi nap
- Tavaszi ifjúsági találkozó
- Egyházmegyei találkozó
- Plébániai Játszóházas Napok
- Tíz napos tábor
- Gyalogos zarándoklat
- Őszi Ifjúsági Találkozó
- Szociális otthon látogatás
- Fogyatékossággal élők klubjának létrehozása és működtetése
- Kulturális csoport, színház, film/ koncert látogatás
- Hátrányos helyzetűek számára készségfejlesztő workshopok
- Munkahelyi beilleszkedést segítő workshop
- Munkahelyi motivációt segítő workshop
- Kézműves foglalkozások
- Hogyan tovább? Jövőkép foglalkozások fiataloknak
- Esélyegyenlőségi esetmegbeszélések
- Pénzügytudatosság növelése workshop
- Egyházi közösségfejlesztés
- Vezetésfejlesztés
EFOP-1.3.7-17-2017-00205
„ Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesülete és a rimóci Római Katolikus Egyházközség közösségfejlesztő tevékenységének bővítése a társadalmi kohézió erősítése érdekében ”
A kedvezményezett neve: Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesülete – Római
Katolikus Egyházközség (Rimóc)
A projekt azonosító száma: EFOP-1.3.7-17-2017-00205
A projekt címe: „Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesülete és a rimóci Római
Katolikus Egyházközség közösségfejlesztő tevékenységének bővítése a társadalmi
kohézió erősítése érdekében”
A projekt megvalósítási időszaka: 2018.02.01-2021.05.01.
A szerződött támogatás összege: 49.890.570 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 100%
A projekt tartalmának bemutatása: Az EU-s támogatás segítségével, a
Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesülete (mint konzorciumvezető) és a
Római Katolikus Egyházközség (mint konzorciumi partner) szervezetekből álló
konzorcium által megvalósítani tervezett (a Szakmai Tervben részletezett)
hátránykompenzációs tevékenységek szignifikánsan hozzájárulnak a társadalmi
esélyegyenlőség fokozásához, valamint az előítéletesség és a hátrányos
megkülönböztetés elleni többszintű fellépéshez. A Mozgáskorlátozottak
Balassagyarmati Egyesülete a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos
Szövetségének (MEOSZ) tagja, kiemelten közhasznú civil szervezet. A Szervezet - a
társadalmi ellátó rendszer mellett - a települési önkormányzattal közösen fontos
szerepet tölt be, a helyi fogyatékossággal élő, elsősorban mozgássérült emberek
megsegítésében, a társadalmi életben való egyenrangú részvétel biztosításában. A
Szervezet hiánypótló szociális, egészségügyi, képzési és életvitelt segítő
szolgáltatásokat nyújt. Alapvető célja a fogyatékossággal élő személyek
társadalomban való aktív részvételének elősegítése, számukra és a családtagjaiknak
mentális, pszichés, sorstársi és rehabilitációs segítség nyújtása. A társadalmi
beilleszkedést segítő közösségi szolgáltatásokat biztosít az életvitel, a kultúra, a
művészet, az önmegvalósítás, a sport, a szabadidősport, pihenés és rehabilitáció
területén. A Római Katolikus Egyházközségfontos szerepet tölt be a helyi közösség
életében, mivel a település népességének több mint 8%-a rómaikatolikus vallású. A
fenti 2 szervezet a helyi esélyegyenlőségi célcsoportok megszólítása és közösségbe
vonása, a szemléletformálás és a hátrányos helyzetű személyek integrációja terén
széles körű szakmai tapasztalatokkal bír. Meghatározó szereppel bír a helyben lévő
közösségek megtartó erejének erősítésében, a hátrányos helyzetű személyek
befogadásában, a leszakadó rétegek támogatásában, a mélyszegénységben és a
többségi (helyi) társadalomban élők közötti szociokulturális hátrányok
mérséklésében.
A projekt megvalósítási időszak 2018.02.01-én kezdődött meg, a projekt indítása óta
a projektmenedzsment és a szakmai megvalósítók a szerződésükben vállalt
feladataikat teljesítették. Lefolytatásra kerültek a szükséges beszerzési eljárások.
Bevonásra került 127 fő az érintett célcsoportból, akik legalább 3 eseményen részt
vettek. Megvalósult 22 db csoportos program, illetve 2 db szervezetfejlesztési
tevékenység. A vállalt tevékenységek teljesültek:
- Abilympia
- Integrált sportrendezvény
- Karácsonykor adománygyűjtés
- Kommunikációs, konfliktuskezelési előadássorozat
- Látogatás a jászberényi strandra
- Tanácsadás
- Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó eszközbeszerzések
- Anyák napja
- Elsőáldozó jelöltek találkozója
- Cigány zarándoklat
- Idősek világnapja
- Adventi koszorúkészítés
- Advent vasárnapi megvendégelés
- Falu karácsony
- Betegek Világnapja
- Családi nap
- Tavaszi ifjúsági találkozó
- Egyházmegyei találkozó
- Plébániai Játszóházas Napok
- Tíz napos tábor
- Gyalogos zarándoklat
- Őszi Ifjúsági Találkozó
- Szociális otthon látogatás
- Fogyatékossággal élők klubjának létrehozása és működtetése
- Kulturális csoport, színház, film/ koncert látogatás
- Hátrányos helyzetűek számára készségfejlesztő workshopok
- Munkahelyi beilleszkedést segítő workshop
- Munkahelyi motivációt segítő workshop
- Kézműves foglalkozások
- Hogyan tovább? Jövőkép foglalkozások fiataloknak
- Esélyegyenlőségi esetmegbeszélések
- Pénzügytudatosság növelése workshop
- Egyházi közösségfejlesztés
- Vezetésfejlesztés
Aktuális
Az önálló élet európai napján, melyet május 5-én ünneplünk kontinens szerte, ki kell mondanunk: Magyarországon ma, tíz évvel a fogyatékos emberek jogairól szóló ENSZ-egyezmény ratifikálása után, a mozgássérült emberek számára még mindig elérhetetlen álom az önálló, önrendelkező élet.
Az önrendelkező élet alapvető eleme, hogy a mozgássérült emberek szabadon eldönthessék: hol, kivel és hogyan akarnak élni, önálló életükhöz pedig milyen segítséget szeretnének igénybe venni. Ezzel szorosan összefügg az épített környezet, a közlekedés akadálymentessége, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, mint az egészségügy, az oktatás, a speciális támogató szolgáltatások. De nincs önálló élet megfelelő támogató technológiák nélkül sem, amelyek köre jóval szélesebb, mint a Magyarországon ma ismert gyógyászati segédeszközöké.
Hazánk tíz éve ratifikálta a fogyatékos emberek jogairól szóló ENSZ-egyezményt, amellyel vállalta, hogy számos intézkedést tesz az önrendelkező élet feltételeinek biztosítása érdekében. Mindezt az egyezményt átható emberi jogi szemléletben, amely azt mondja: a fogyatékossággal élő emberekre nem pusztán a különböző támogatások címzettjeiként kell tekinteni, hanem úgy, mint jogalanyokra, akik számára egyenlő hozzáférést és egyenlő választási lehetőségeket kell biztosítani.
Az érintettek napi tapasztalatai azt mutatják, hogy e vállalások teljesítésében Magyarország jelentősen le van maradva. Sem a megfelelő lakhatási lehetőségek, sem a támogató szolgáltatások, sem a fizikai környezethez, közszolgáltatásokhoz való hozzáférés nem biztosított ahhoz, hogy egy mozgássérült ugyanúgy élhessen, mint bárki más. Megválaszthassa, hogy otthonban vagy albérletben élne, egyedül vagy segítséggel, hogy melyik busszal szeretne utazni, melyik iskolába szeretne járni, melyik színházba menjen, hogy egyáltalán el tudjon menni orvoshoz. Minderről a MEOSZ egy érintettekből álló munkacsoport bevonásával egy tanulmányt is készít, amelyet a közeljövőben nyilvánosságra hoz.
Az önálló élet európai napjának üzenete mindenkihez szól: mi mindannyian egyenlő tagjai vagyunk a magyar társadalomnak, attól függetlenül, hogy valaki fogyatékossággal él-e vagy sem. A világ így, velünk együtt sokszínű.
Budapest, 2017. május 5.
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége
Június 10-én immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a MERI Sportnapot a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB). A szervezésben az idei évtől részt vesz a Fogyatékosok Országos Diák-és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) is.
A MERI Sportnap a mozgáskorlátozott emberek sportágválasztója, az egyetlen olyan esemény az országban, ahol szinte az összes, mozgássérültek által űzhető sportot ki lehet próbálni egy helyen, egy időben, szakmai segítséggel. A program célja, hogy a mozgáskorlátozott fiatalokban felkeltse az igényt a mozgásra, a testedzésre, és hogy minél többen kezdjenek versenyszerűen sportolni, erősítve a Magyar Paralimpiai Csapatot.
A sportnapon – amelynek hagyományosan az OORI ad helyet – közel húsz sportággal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, köztük a kerekesszékes kosárlabdával, rögbivel és tenisszel, az ülőröplabdával, a kerekesszékes vívással, a sportlövészettel, az íjászattal, a bocciával. A sportágak egy részét a riói olimpián is sikeres, világ- és Európa-bajnok parasportolóink mutatják be, az esemény házigazdája Dani Gyöngyi paralimpiai ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnok vívó lesz.
A részletekkel hamarosan jövünk, addig is érdemes követni a MERI-t a Facebookon: www.facebook.com/merisportnap. Szeretettel várunk mindenkit!
MERI Sportnap
2017. június 10. (szombat), 10.00-16.00 óra
Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (Főépület)
Budapest, XII. kerület, Szanatórium u. 19.
Budapest, 2017. május 8.
A szervezők
Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati
Egyesülete
Balassagyarmat
Rákóczi út 13
Telefon: 06/209309403
06/209309404
M E G H Í V Ó
Tisztelt Küldöttek!
Az egyesület vezetőségének határozata, valamint az egyesület Alapszabályában meghatározottak alapján a Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesületének Küldöttközgyűlését összehívom.
A közgyűlés helye: Balassagyarmat Rákóczi út 13 (Projektek Háza Bírósággal szemben lévő irodaház)
A közgyűlés időpontja: 2017. május 19-én du. 14 óra.
Napirendi pontok:
1/ Beszámoló az Egyesület 2016 évi közhasznúsági beszámolójáról és tevékenységéről.
Előadó: Juhászné Kovács Judit Elnök
Az Ellenőrző Bizottság Elnökének beszámolója a 2016 évi ellenőrzési tevékenységről
Előadó: Máté Józsefné az Ellenőrző Bizottság Elnöke
2./ Hozzászólások, vélemények javaslatok az elhangzott beszámolókkal kapcsolatban
3./ A 2017 évi költségvetés előterjesztése, megvitatása
Előterjesztő: Juhászné Kovács Judit Elnök
4./ Lemondás miatt 1 fő elnökségi tag és 1 fő Ellenőrzési Bizottsági tag megválasztása, nyílt szavazással
Előterjesztő: Juhászné Kovács Judit Elnök
5./ Egyebek
Amennyiben a fenti időpontban meghirdetett Küldöttközgyűlés a megjelent küldöttek száma miatt határozatképtelen, akkor a megismételt Küldöttközgyűlést 2017.május 19-én 15. órára, ugyanazon napirenddel a székhelyünkre összehívom
A Küldöttközgyűlés fontosságára való tekintettel kérem pontos megjelenésüket.
.
Balassagyarmat, 2017. április 29
Tisztelettel
Juhászné Kovács Judit s.k.
Elnök
SAJTÓFIGYELÉS
A Magyar médiában a mozgáskorlátozottakról közölt információk tallózása
MÉDIA HÍREK
Emmi: elfogadhatatlanok a gödi intézetben történtek
Rendkívüli vizsgálatot indított a kormány a gödi Topház Speciális Otthonban, mert egy nemzetközi civil szervezet jelentése szerint a fogyatékossággal élőket ellátó intézményben rendkívül rossz körülmények uralkodnak – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.
A Magyarországon és az Egyesült Királyságban működő Mental Disability Advocacy Center (MDAC) szerdán közzétett jelentése szerint a 220 fogyatékossággal élő embert ellátó bentlakásos intézményben tett áprilisi látogatásukkor rossz higiéniai körülményeket, indokolatlan fizikai korlátozást, továbbá alultáplált és ellátatlan sebektől szenvedő gondozottakat találtak.
Az államtitkárság közleményében azt írták: a kormány elfogadhatatlannak tartja az intézményben történteket, a minisztérium rendkívüli vizsgálatot indított. Fenntartóként a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság azonnal felfüggesztette az intézmény igazgatóját, és elrendelte új vezető ideiglenes kinevezését.
Emlékeztettek: a kormány célja, hogy megszüntesse a nagy intézményeket, és az ott lakó fogyatékos és pszichiátriai betegeket családiasabb környezetben, kisebb létszámú otthonokban helyezze el. A kiváltási program keretében a gödi Topház Speciális Otthont is bezárják a közeljövőben – hangsúlyozták.
Hozzátették: a kormány az év elején döntött arról, hogy öt évvel lerövidíti, azaz felgyorsítja a kiváltási folyamatot, nagyobb hangsúlyt kap a helybeli közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint a foglalkoztathatóság biztosítása. A kiváltási program első körében mintegy 2500 fogyatékos ember költözhet ki a jövő év végéig a nagy létszámú szociális ellátó intézményekből, a célra a kormány 21,8 milliárd forintot fordít.
forrás: http://magyaridok.hu/belfold/emmi-elfogadhatatlanok-godi-intezetben-tortentek-1657075/
Újít az Auchan - ilyen még nem volt a magyar boltokban
Országszerte, mind a 19 Auchan áruházban speciális, kerekesszékhez csatolható, valamint egyszerre két kisgyermek szállítását is biztosító bevásárlókocsikkal segítik mostantól a mozgáskorlátozott, illetve családos vásárlókat - értesült a Pénzcentrum.hu. Minden egységében elektromos mopedet is biztosít a lánc, a mozgássérült, idős, vagy túlsúlyos emberek és várandós kismamák számára.
Három éve, az országban elsőként, az üzletlánc budaörsi áruházában elindult egy olyan speciális, elektromos bevásárló moped tesztelése, amellyel a mozgási nehézségekkel küzdő vásárlók, akár idősek, akár kismamák könnyedén intézhetik a napi bevásárlást. A pozitív visszajelzések alapján a vállalat úgy döntött, 2017. májusától mind a 19 magyarországi áruházában bevezeti az innovatív járművet - tudta meg a portál.
Idén májustól a mozgáskorlátozott vásárlók segítésére az Auchan egy könnyen használható, aktív kerekesszékhez közvetlenül csatolható bevásárlókocsit is bevezet minden áruházában. Gondoltak a több kisgyermekkel érkező családokra is, hiszen idén májustól a többi újításon felül olyan bevásárlókocsi is igénybe vehető, amelybe egyszerre két, három év alatti gyermek is ültethető.
A három új eszköz, az elektromos moped és a két új bevásárlókocsi bevezetése összesen 20 millió forintos beruházást jelent a vállalatnak.
A lánc 2010 óta tudatosan foglalkoztat megváltozott munkaképességű dolgozókat.
forrás: http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/ujit_az_auchan_ilyen_meg_nem_volt_a_magyar_boltokban.636647.html
Sokak életben maradása egy százalékon múlik
Elszántan járja változatos életútját a 2016-ban 20 éves „SZJA 1%”, vagyis a Magyarországon kifejlesztett, s azóta több ország által átvett találmány, a saját személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról való rendelkezési jog, mely a civilek érdekeit szolgálja a kezdetek óta. A szervezetek számára így felajánlott összegek nagyon sok esetben azok fennmaradását, puszta létezésüket teszik lehetővé - hívja fel a figyelmet az 1 százalékról való rendelkezés fontosságára a Magyar Civilszervezetek kommunikációs kampánya.
Az 1%-ról való rendelkezés gyakorlati megvalósítását tekintve ebben az évben is vannak változások az adóbevallás ügymenetére vonatkozóan. De a lényeg: bárki is készíti az adóbevallást, az adóalanynak joga van rendelkeznie az 1+1 százalékáról. A rendelkezés könnyű és gyors lehetőségei, illetve a hozzájuk tartozó határidők röviden:
– munkáltatói adómegállapítás esetében május 10-éig a 16EGYSZA lapot kitöltve, lezárt, adóazonosítóval, névvel és címmel ellátott, a ragasztáson keresztbe aláírt borítékban munkáltatónak átadva;
– egyéb esetben május 22-éig, szintén az előbb említett formátumú borítékban a) postai úton a NAV bármelyik kirendeltségének címezve, vagy b) bármelyik NAV fiókba személyesen beadva; továbbá
– elektronikusan, boríték nélkül, Ügyfélkapu regisztrációval az ESZJA (eszja.nav.gov.hu) oldalán keresztül rendelkezve.
A KSH utolsó, 2013-as adata szerint mintegy 57 000 civilszervezet működik. Ezek együttesen körülbelül 525 milliárd Ft bevételből gazdálkodtak, és több mint 41 000 foglalkoztatottnak adtak munkát, közülük 26 000 embernek főállásban. Az önkéntesek becsült száma 457 000 volt, munkájuk értéke pedig 51 milliárd forintra tehető. A civilszervezetek emellett jelentős számban foglalkoztatnak fogyatékkal élőket, megváltozott munkaképességűeket és nyugdíjasokat, az SZJA 1%-a pedig ma már nélkülözhetetlen bevételi forrás számukra.
forrás: http://www.piacesprofit.hu/tarsadalom/sokak-eletben-maradasa-egy-szazalekon-mulik/
Balog Zoltán továbbra sem szólalt meg a gödi otthon ügyében
Hiába kérdezte a parlamentben a Szél Bernadett a minisztert, Balog helyett megint egy államtitkár válaszolt a Topházat érintő kérdésekre.
Szél Bernadett (LMP) azt firtatta hétfői parlamenti felszólalásában, hogyan lehetséges, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nem tudott arról, mi zajlik gödi fogyatékos otthonban.
Mint ismert, a Mental Disability Advocacy Centre (MDAC) nevű nemzetközi civil szervezet múlt héten hozta nyilvánosságra jelentését, miszerint a gödi Topház Speciális Otthon több lakóját – gyerekeket, felnőtteket egyaránt – bántalmazták, sokukat lekötözték vagy vasrácsos ágyakban tartották, illetve a szervezet beszámolója szerint többen szemmel láthatóan alultápláltak voltak.
Hiába kérdezik a minisztert
Miért egy civil szervezettől kell megtudni, hogy mi folyik az intézetben, voltak-e ellenőrzések, és ha igen, mikor kaphatják meg azok eredményét? – sorolta kérdéseit felszólalásában az LMP társelnöke, aki többször próbált bejuttatni civil szervezeteket az intézetbe és tavaly maga is ellátogatott az otthonba, de akkor mindent rendben talált. Már akkor is gyanakodott, hogy az idilli környezet megrendezett volt.
Szél arra is kitért, hogy Balog Zoltán megint csak nem válaszolt a Topházzal kapcsolatos kérdésekre. A parlamentben Balog helyett Rétvári Bence államtitkár válaszolt; megismételte Szélnek, hogy az eset miatt felfüggesztették a gödi otthon vezetőjét és vizsgálatot indítottak, ahogy minden más hasonló esetben így tettek. Ugyanolyan szigorúsággal fognak eljárni a gödi otthon ügyében, mint korábban, ígérte Rétvári.
Az LMP politikusához hasonlóan az MDAC sem kapott válaszokat a minisztertől; a szervezet a jelentés nyilvánosságra hozatala után személyes találkozót kért Balogtól, de a miniszter maga helyett Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt küldte egyeztetni. Vagyis a területért felelős miniszter továbbra sem szólalt meg a gödi intézet ügyében.
forrás: http://hvg.hu/itthon/20170508_godi_tophaz_mdac_balog_zoltan_emmi_szel_bernadett_lmp
Sérült gyermekek fejlesztését támogatták a hegyvidékiek |
Kétmillió forint összegű támogatással „tankolták fel” a Hegyhát úti Gennaro Verolino iskolát azok a hegyvidéki polgárok, akik a MOL két töltőállomásán aktívan használták Hegyvidék Kártyáikat, illetve szavaztak arról, hogy az ily módon összegyűlt adományforintokat a sérült gyermekek fejlesztésére fordítsák. Az adományokat Pokorni Zoltán polgármester és Szollár Domokos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója adta át a speciális intézményben tanuló diákoknak. |
forrás: http://onkormanyzat.mti.hu/hir/43720/serult_gyermekek_fejleszteset_tamogattak_a_hegyvidekiek
Több helyen is tiltakoznak a helyiek a fogyatékossággal élő emberek beköltöztetése ellen
Hogy valami nagyon el van rontva a fogyatékos emberek számára fenntartott hazai bentlakásos intézményrendszerben, az a gödi speciális otthon ügyéből elég világosan kiderült. Az egyetlen reális alternatívát a nagy intézmények felszámolása, a kitagolás, az itt élők kiköltöztetése jelenti. Csakhogy az előkészítetlenül, erőltetett tempóban történő megvalósítással bajok lesznek – van, ahol még csak lakossági fórumokon tiltakoznak, de van, ahol már aláírást gyűjtenek a fogyatékos emberek tervezett beköltöztetése ellen.
Senki nem vádolhatja tétlenkedéssel a minisztériumot: csütörtök délben, egy nappal azután, hogy országos botrány robbant ki a gödi Topházban uralkodó állapotok miatt, az EMMI máris közleményben reagált az ügyre. Nemcsak megdöbbentek és felháborodtak, de azonnali intézkedés is történt, a csúcsszerv, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SzGyF) azonnal felfüggesztette az intézmény igazgatóját.
Nyilván helyesen, de tény, hogy az illetőt néhány hónappal korábban nevezték ki, dacára annak, hogy az alkalmatlansága már korábban is bebizonyosodott. Azt nem tudni, változtak-e az állapotok a gödi Topházban az MDAC februári látogatása óta, de akár javultak, akár nem, a most kirúgott intézményvezető felelőssége mellet nem kerülhető meg a korábbi vezetők, de leginkább az intézmény felügyeletét ellátók felelőssége.
A közlemény szerencsére nem ragad le az önmarcangolásnál, egy szó sincs benne a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vagy a minisztérium felelősségéről, így aztán senkinek nem is kellett lemondania a gikszer miatt. Jóhírek viszont vannak: „A kiváltási program keretében a gödi TOPhÁZ Speciális Otthon is bezárásra kerül a közeljövőben.”
Az MDAC-jelentése alapján talán az sem lenne túlzás, ha nem a közeljövőben, hanem azonnal zárnák be az intézményt, de a közlemény sajnos mélyen hallgat az ott lakók ért szenvedés kapcsán a civilek által emlegetett jóvátételről, vagy a teljes intézményrendszer átvilágításáról is. Marad tehát a kitagolás:
„A kiváltási program első körében mintegy 2500 fogyatékos ember költözhet ki a jövő év végéig a nagy létszámú szociális ellátó intézményekből, a célra a kormány 21,8 milliárd forintot fordít.” – írja a minisztérium közleménye.
Egy korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy milyen kockázatokat rejt a kiváltási hullám központból elrendelt, forszírozott megvalósítása – de ha máshonnét nem, az első kör tanulságaiból tudhatták volna ezt a kormányzat illetékesei. 2013-ban a rosszul előkészített kitagolás kudarcot vallott több településen is a helyi lakosok ellenállás miatt – valami nagyon hasonló kezd kibontakozni a mostani kitagolási hullámban is.
Április végén két lakossági fórumot is tartottak a Veszprém megyei nyírlkai pszichiátriai bentlakásos intézmény megszüntetése kapcsán. Az intézmény 115 lakója költözhetne ki a környező településekre támogatott lakhatásba, illetve lakóotthonba.
A fórumokon azonban olyan heves ellenállásba ütköztek a program illetékesei, hogy momentán elég kétségesnek látszik, lesz-e a dologból valami. A sikeres integrációhoz befogadó, támogató közeg kell – ezt viszont nehéz lesz megteremteni úgy, hogy az érintett települések lakói az önkormányzattól szivárgó pletykákból értesülnek, hogy „jöttek ingatlant venni a pszichiátriai intézetből kiköltözőknek.”
Merthogy nagyjából ez történt azon a négy településen, ahol az SzGyF illetékesei körülnéztek, eladó ingatlant keresve a lakóknak. Jellemző az egyik fórumról beszámoló veol.hu cikkének címe: „Pszichiátriai betegek Csabrendeken? – Lakossági fórumokon dől el a betelepítés.”
Ha ez igaz, akkor a dolog el is dőlt: mind Csabrendeken, mind Sümegprágán nagyon határozottan kikeltek a helyiek az otthon lakóinak „betelepítése” ellen. Rig Lajos, a körzet jobbikos képviselője is megjelent a fórumokon, és szót emelt a kitagolás ellen.
Rignek azonban vannak a berögzült félelmeken, elutasításon túli érvei is. Állítása szerint jelenleg is előfordul, hogy éjszakára egyetlen gondozó marad a nyírlaki intézményben a 115 bentlakóra, mert egyszerűen ennyi jön ki a létszámból, az intézményben tudniillik évek óta munkaerőhiány van. Ez a jelenlegi intézeti ellátási formában is súlyos probléma, de miképp fogja ellátni a feladatát ez az egy, vagy akár két gondozó, ha a mostani lakók tíz-tizenöt különböző, adott esetben egymástól sok kilométerre fekvő ingatlanokban fognak élni?
Tegyük hozzá, alapkövetelmény lenne, hogy a kitagolást, a közösségi ellátásra való áttérést a személyzet is támogassa – ehhez képest Rig szerint a fórumon éppen az derült ki, hogy sem a pszichiáter főorvos, sem a személyzet többi tagja nem támogatja a lakók kiköltöztetését.
Még rosszabbul áll a program a Zala megyei Felsőrajkon, ahová 36 pszichiátriai ellátottnak és más fogyatékkal élő embernek tervez lakhatást az SzGyF. Itt ugyan a polgármester az ügy mellé állt, és a képviselőtestület is jóváhagyta, hogy három ingatlant a falu a célra eladjon az SzGyf-nek, de a helyieknek nagyon nem tetszik a dolog.
A település 700 lakójából 210-en már aláírták a helyi népszavazásról szóló kezdeményezést, amellyel megpróbálják megakadályozni a projektet.
A kezdeményezést ezúttal is a Jobbik karolta fel, és ha valami nem történik, akkor az valószínűleg sikeres is lesz. Április elején ugyan tájékoztatták a helyieket, hogy mi lesz, csakhogy ekkorra az SzGyF már be is adta a pályázatot.
Szakértők régóta mondják, hogy a kitagolás csak akkor lehet sikeres, ha türelmes és alapos előkészítő munka előzi meg: a legkevesebb, hogy a fogadó település lakóit is felkészítik az együttélésre, hiszen e nélkül ugyan mitől is működne a befogadás, közösségi ellátás. Ehhez képest
jövő év végéig el kell költeni azt a 22 milliárd forintot, amit a kormány a területet célzó uniós fejlesztési programból (EFOP) erre a célra rendelt. És az SzGyF láthatólag nagyon komolyan igyekszik is, hogy az a pénz valóban el legyen költve.
Nehéz elvonatkoztatni attól, hogy ebben a kapkodásban komoly része van annak a nyomásnak is, ami a miniszterelnökség felől érkezik: Lázár János havi rendszerességgel számol be arról, hogy jó tempóban halad az uniós források erőltetett ütemű felhasználása, 2018-ra az összes forrást legalább szerződéssel le kell kötni.
Nem nehéz belátni, hogy ennek a voluntarista fejlesztéspolitikának a megvalósítására épp az olyan nagy volumenű projektek a legalkalmasabbak, mint a kitagolás. Márpedig ha ez így megy tovább, annak valószínűleg kudarc lesz a vége.
Csütörtök esti hír szerint az EMMI hozzájárult, hogy a gödi botrányt kirobbantó szervezet, az MDAC monitorozhassa az összes zárt intézetet. Ez óriási előrelépés – ha a minisztérium és az SyGyF ezek után a kitagolás szakmai minimumkövetelményeit is komolyan venné, akkor a fejlesztési források eltékozlása helyett ugrásszerű fejlődés következhetne be a magyar fogyatékosügyi ellátórendszerben.
Becker András
forrás: https://szocio.atlatszo.hu/2017/05/08/tobb-helyen-is-tiltakoznak-a-helyiek-a-fogyatekossaggal-elo-emberek-bekoltoztetese-ellen/
A fogyatékosok szakszervezetével egyeztetett a kormány
Május 5-én, az esélyegyenlőség napján egyeztetett egymással Magyarország Kormánya és a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT). Az esemény házigazdája Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya volt, aki hangsúlyozta a fogyatékossággal élő emberek elfogadásának fontosságát.
Az egyeztetésen részt vett Nyitrai Zsolt, stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott, aki köszöntőjében elmondta, hogy Magyarország Kormánya kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élő emberekre.
Nyitrai Zsolt az ülésen bejelentette, hogy megnyílt az út egy új, stratégiai együttműködés kialakítására a FESZT és a kormányzat között, ami elősegítheti az egyetemes tervezés és az akadálymentesítés ügyét is.
Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára előadásában ismertette a kormányzat fogyatékos emberekért tett intézkedéseit, valamint tájékoztatást adott az intézmény-kiváltási folyamathoz kapcsolódó aktuális feladatokról is. Az államtitkár fontosnak és eredményesnek tartja a kormány és a civil szervezetek közötti párbeszédet.
Köszöntőjében a hamarosan elinduló, 1500 megváltozott munkaképességű ember munkába állását támogató, 4,2 milliárd forintos uniós forrású, a rehabilitációt elősegítő foglalkoztatási programról is tájékoztatta az ülés résztvevőit.
Földesi Erzsébet, a FESZT elnöke prezentációjában kitért az eddig elért eredményekre. A szervezet elnöke beszámolt a fogyatékossággal élő nők helyzetével kapcsolatos modellkutatásukról, a nemrég lezajlott sikeres tudatosságnövelő programjukról, valamint a nemzetközi szerepvállalásukról is. Távlati célként a kormánnyal történő szoros együttműködést és a már létező jó gyakorlatok minél szélesebb körben történő bemutatását határozta meg.
Az egyeztetés további részében a felek megvitatták az intézménykiváltáshoz és a korai intervencióhoz kapcsolódó teendőket is.
Az ülésen részt vett Nyitrai Imre, az Emmi szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos, valamint dr. Tapolczai Gergely, az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága Fogyatékossággal élők ügyeinek albizottsági elnöke is.
forrás: http://www.orientpress.hu/cikk/2017-05-05_a-fogyatekosok-szakszervezetevel-egyeztetett-a-kormany
Sikeres az érzékenyítő program az I. kerületi iskolákban - Esélyegyenlőség Napja |
|
Másfél éve indult útjára az érzékenyítő program a kerületi iskolákban. Azóta már minden diák részt vett a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete rendhagyó osztályfőnöki óráján.
Az egyesület tagjai - akik fogyatékkal élő emberek - beszélgetnek a diákokkal és különböző szituációs játékokon keresztül mutatják be mindennapjaikat. Ezzel párhuzamosan pedig jelnyelvi tolmács ismerteti meg a gyerekekkel a jelelés alapjait.
A diákok az ép és sérült emberek közötti kapcsolatteremtés gondjairól is többet megtudhatnak, a segítségnyújtás fontosságáról, formáiról, a megbámulásukról és az irántuk érzett sajnálat feldolgozásáról. Az órák végén a gyermekek a kerekesszéket is kipróbálhatják, de azt is bemutatják nekik, hogyan lehet segíteni a mozgássérülteknek a küszöbön vagy egy-egy lépcsőfokon.
|
forrás: http://onkormanyzat.mti.hu/hir/43716/sikeres_az_erzekenyito_program_az_i_keruleti_iskolakban-eselyegyenloseg_napja
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) közleménye (2. rész) |
Megválaszthassa, hogy otthonban vagy albérletben élne, egyedül vagy segítséggel, hogy melyik busszal szeretne utazni, melyik iskolába szeretne járni, melyik színházba menjen, hogy egyáltalán el tudjon menni orvoshoz. Minderről a MEOSZ egy érintettekből álló munkacsoport bevonásával egy tanulmányt is készít, amelyet a közeljövőben nyilvánosságra hoz. Az önálló élet európai napjának üzenete mindenkihez szól: mi mindannyian egyenlő tagjai vagyunk a magyar társadalomnak, attól függetlenül, hogy valaki fogyatékossággal él-e vagy sem. A világ így, velünk együtt sokszínű. További információ: Gábor Imola sajtófőnök (06 30 466 1559) |
forrás: http://os.mti.hu/hirek/126519/a_mozgaskorlatozottak_egyesuleteinek_orszagos_szovetsege-meosz_kozlemenye-2_resz
Géppuskák, katonák, rendőrkutyák: ilyen volt a rendőrségi nyílt nap
Gyerekzsivajtól volt hangos csütörtökön a Szolnoki Rendőrkapitányság udvara, melybe néha egy tűzoltóautó szirénahangja is belevegyült. De mit keres egy tűzoltóautó a rendőrség udvarán? És hogy kerülnek oda a katonai terepjárók és motoros polgárőrök?
Óriási érdeklődés övezte a rendőrkapitányság nyílt napját, melyen a fiatalok megismerkedhettek a rendőrség és társszervei munkájával. A katasztrófavédelem, a Magyar Honvédség, a büntetés-végrehajtási intézet, a polgárőrség, a humán szolgáltató központ drogkonzultációs és információs központ, az Index Kft., a vakok és gyengénlátók megyei egyesülete, az Én is vagyok! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesülete, az Életjel Mentőcsoport és a Gördögök Kerékpáros és Szabadidő Sportegyesület is színes programokkal várta a gyerekeket.
A Magyar Honvédség különböző fegyverekkel és járművekkel érkezett a nyílt napra, aki pedig a levegőbe vágyott, egy szimulátor segítségével kipróbálhatta, milyen is pilótának lenni. A lelkes fiatalok beülhettek a katonai terepjáróba és kézbe vehették a mesterlövész- és géppuskákat, de az automata gránátvető mögött is nagy volt a nyüzsgés.
– Ezt kell nyomni – világosítja fel a többieket az egyik gyerek.
– Ne nyomd meg! – szól rá a másik.
– Nincs betöltve – nyugtatja meg társait a harmadik, majd lövés hangjait imitálva indított támadást egy képzeletbeli ellenség ellen.
Még nagyobb sikert aratott a gyerekek körében Negro, a rendőrkutya, aki jól tűrte a sok simogató kezet, és még egy közös fotóra is rá lehetett venni az egyébként engedelmes állatot. Negro ugyanis parancsszóra leül, sőt még ugatásba is kezd. A rendőrkutya eltűnt személyek vagy elkövetők megtalálásában óriási segítség.
– Legutóbb például annak a gyanúsítottnak kellett a nyomára bukkannia, aki a szolnoki autóbusz-állomás felrobbantásával fenyegetőzött. A hívás egy telefonfülkéből érkezett. Innen gyűjtötte be Negro a szagmintákat, majd egészen az elkövető lakásáig vezette a rendőröket, megoldva ezzel az ügyet.
Az Életjel Mentőcsoport szintén kutyával érkezett a rendőrség udvarára.
– Tanár néni, ez egy rottweiler! – szaladt oda az egyik kisiskolás, hogy megsimogassa az állatot.
Senki sem cáfolta az elhangzottakat, bár a négylábú nem egészen rottweiler, ugyanis Smile egy tacskó. Nem éppen egy vérmes fenevad, viszont eltűnt emberek felkutatásában profi. Le sem tagadhatná „szakmáját”, hiszen folyton járt a csöppnyi orra és mindenki cipőjét megszaglászta, aki odament, hogy megsimogassa. Smile azért különleges, mert a nyomkövető kutyák között nagyon ritka a tacskó, pedig nagy előnye, hogy kis helyekre is befér. Ennek nagy hasznát vette egy évvel ezelőtt Ecuadorban, amikor földrengés rázta meg az országot.
Akkor a magyar mentőcsoportokat is felkérték, hogy segítsenek az eltűntek utáni kutatásban. Az országból három mentőkutya töltött kint egy hetet a romok között és az egyik közülük Smile volt, az egyetlen a megyéből. Két társával együtt összesen tizenkét áldozatra bukkant rá a romok alatt.
Mindent kipróbálhattak
A szép számban érkező iskolás és óvodás csoportok felülhettek a vízi rendőrök jetskijére, de egy rendőr- és egy tűzoltóautó is nyitott ajtókkal várta: hadd jöjjön a gyereksereg. A fiatalok a tűzoltók védősisakjában pattanhattak be a járműbe, majd a fecskendőt is a kezükbe vehették, hogy megtudják, milyen is tüzet oltani.
Ezen a napon mindenbe belekóstolhattak a gyerekek. Megismerkedhettek például a Braille-ábécével, majd kísérletet tehettek arra, hogy a számukra szokatlan írásjelekkel vessék a papírra a szavakat. Volt, aki bekötött szemmel, fehér bottal botorkált vagy kerekesszékkel próbált közlekedni, hogy megtudja, milyen a vakok és a mozgássérültek élete, mások mankóval mentek végig az ugróiskolán.
A vállalkozó szelleműeknek pedig nem kis nehézséget okozott az, amikor részegszemüvegben kellett kerülgetniük a bólyákat.
forrás: http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/geppuskak-katonak-rendorkutyak-ilyen-volt-a-rendorsegi-nyilt-nap-724208/
Tillát és Sopsitsot díjazták Belgiumban
A szakmai zsűri, a diákok zsűrije és a közönség is magyar filmet díjazott a Liège-ben megrendezett nemzetközi filmfesztiválon - olvasható a Magyar Nemzeti Filmalap az OrientPress Hírügynökségnek küldött közleményében.
Mint írják, három magyar díjjal zárult a vasárnap este a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválja a belgiumi Liège-ben. A május 4-7. között megrendezett seregszemle, amelynek Alain Delon színészlegenda volt a díszvendége, 11. alkalommal vonultatta fel a legújabb és legizgalmasabb krimiket a belga nagyvárosban.
A versenyprogramban Till Attila Tiszta szívvel és Sopsits Árpád A martfűi rém című alkotásai is bemutatkozhattak, és mindkettő a díjazottak közé került.
A kerekesszékes bérgyilkos bandáról szóló Tiszta szívvel-t a legjobb forgatókönyv díjával jutalmazta a szakmai zsűri, a forgatókönyvet Till Attila jegyzi. A szakmai elismerésen túl a magyar akcióvígjáték a diákzsűri díját is elnyerte Liège-ben. Thuróczy Szabolcs főszereplő személyes részvételével vetítették a Tiszta szívvel-t, amely a belga fesztivál nyitófilmje volt egyben. Tilla filmje világszerte nagy siker, nemzetközi premierje óta tíz országban díjazták rangos nemzetközi seregszemlék. Legutóbb a közönségdíjat és a szakmai zsűri „New Voices/New Visions” díját is elnyerte a louisianai nemzetközi filmfesztiválon az Egyesült Államokban.
A liège-i fesztivál közönségdíját Sopsits Árpád A martfűi rém című, a hazai mozikban nagy sikerrel szerepelt alkotása nyerte. A díjat Sopsits Árpád személyesen vette át a vasárnap esti díjátadón - áll a tájékoztatásban.
forrás: http://www.orientpress.hu/cikk/2017-05-08_tillat-es-sopsitsot-dijaztak-belgiumban-
Kivételes rokkantsági ellátás jön azoknak, akiknek nincs elég biztosítási idejük
Kivételes rokkantsági ellátásban részesülhetnének a jövőben azok a súlyosan egészségkárosodott személyek, akik hosszú ideje tartó betegségük miatt, vagy más méltányolható okból nem tudták megszerezni az ellátáshoz szükséges előzetes biztosítási időt, de rendelkeznek az előírt biztosítási idő legalább felével – derül ki a Magyarország 2018. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvénymódosítási javaslatcsomagból, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes terjesztett a parlament elé.
Lehetővé tenné a kormány, hogy a rehabilitációs ellátás ismételten is megállapítható legyen – a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci integrációjának elősegítése érdekében –, ha a komplex minősítés keretében a rehabilitálhatóság foglalkozási és szociális szempontú vizsgálata során a szakértő bizottság azt állapítja meg, hogy a rehabilitációs szolgáltatások további nyújtása szükséges az érintett személy tartós munkaerő-piaci integrációjához.
A törvénycsomag 75-79. paragrafusaiban szereplő módosítás ezen túlmenően egységes alapokon nyugvó kivételes rokkantságiellátás-megállapítási rendszert teremt meg, amely olyan súlyosan egészségkárosodott emberek részére biztosít ellátást hosszú ideje tartó betegségük miatt, vagy más méltányolható okból nem tudták megszerezni az ellátáshoz szükséges előzetes biztosítási időt, de rendelkeznek az előírt biztosítási idő legalább felével.
Kivételes rokkantsági ellátásra jogosult lehet az, aki a legfeljebb 50 százalékos egészségi állapota mellett rendelkezik a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló törvény 2. paragrafusának (1) bekezdése szerinti biztosítási idő legalább felével, keresőtevékenységet nem folytat, rendszeres pénzellátásban nem részesül, akinek a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján a rehabilitációja nem javasolt, vagy rehabilitálható, de a kivételes rokkantsági ellátás iránti kérelem benyújtásának időpontjában az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralevő időtartam az 5 évet nem haladja meg,
Az ellátás havi összege a jogosultra irányadó minősítési kategória minimumösszegének 65 százaléka.
A kivételes rokkantsági ellátás bevezetésével kapcsolatos átmeneti szabály a kérelem benyújtására biztosít lehetőséget azok számára is, akiknek 2018. január 1-jét megelőzően utasították el a megváltozott munkaképességű személyek ellátása iránti kérelmét.
A kivételes rokkantsági ellátás megállapítása során előnyben kell részesíteni azt a megváltozott munkaképességű személyt, aki a meghatározott biztosítási idő legalább 90 százalékával rendelkezik.
A kivételes rokkantsági ellátás iránti kérelem a (1) bekezdés c) pontja szerinti döntés véglegessé válásától számított 6 hónapon belül nyújtható be. Ha a kivételes rokkantsági ellátás iránti kérelmet kizárólag arra tekintettel utasították el, hogy a keretösszeg kimerült, a kérelem az elutasító döntés véglegessé válását követő naptári évben ismételten benyújtható.
A kivételes rokkantsági ellátás a jogosultsági feltételek bekövetkezésének napjától, de legkorábban a kérelem benyújtásának napjától állapítható meg.
Kivételes rokkantsági ellátás esetén a felülvizsgálat során megállapított ellátási összeg állapotjavulást követően sem lehet kevesebb a felülvizsgálatot megelőző hónapra járó ellátás összegénél. Állapotrosszabbodás esetén a kivételes rokkantsági ellátás összegét a 13/A paragrafus (5) bekezdése alapján, az új minősítési kategóriának megfelelő összegben kell megállapítani.
Forrás: adozona.hu
Feléled az özvegyi nyugdíj korkedvezményes nyugdíjba vonulás után?
Szeretnék választ kapni kérdésemre. 1955-ös születésű vagyok. Textil Ipari éveim után 4-év korkedvezménnyel, akkor még saját jogú nyugdíjba mentem 2008-ba. Sajnos férjem 2005-be meghalt 1-évig kaptam az 50%-át a rokkant nyugdíjának. Szeretném megtudni jár-e a feléledés a nyugdíja után?
2005-ben a nők nyugdíjkorhatára 62 év volt, az özvegyi nyugdíja feléledéséhez Önnek ezt az életkort kellett volna betöltenie a férje elhunytának 10. évfordulójáig (2015-ben). Miután a 62 éves életkorát csak idén töltötte be, ezen a jogcímen sajnos nem éled föl az özvegyi nyugdíja. A korengedményes nyugdíj (a mai korhatár előtti ellátás) e tekintetben nem számít.
forrás: https://www.hrportal.hu/hr/feleled-az-ozvegyi-nyugdij-korkedvezmenyes-nyugdijba-vonulas-utan-20170508.html
Több támogatást kaphatnak a fogyatékosságügyi szervezetek jövőre
Több támogatás juthat a fogyatékosságügyi szervezeteknek jövőre - mondta Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára az Országos Fogyatékosságügyi Tanács májusi ülésén.
Az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságának az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a tanács tagjai megbeszélést folytattak az operatív programok kommunikációjáról, a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatásáról, továbbá a fogyatékossággal élőket ellátó intézmények kiváltásának folyamatáról.
Utóbbival kapcsolatban emlékeztettek: a kormány még az év elején döntött arról, hogy öt évvel lerövidíti, azaz felgyorsítja a kiváltási folyamatot, amelynek során na
Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati
Egyesülete
Balassagyarmat
Rákóczi út 13
Telefon: 06/209309403
06/209309404
M E G H Í V Ó
Tisztelt Küldöttek!
Az egyesület vezetőségének határozata, valamint az egyesület Alapszabályában meghatározottak alapján a Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesületének Rendkívüli Küldöttközgyűlését összehívom.
A közgyűlés helye: Balassagyarmat Rákóczi út 13 (Projektek Háza Bírósággal szemben lévő irodaház)
A közgyűlés időpontja: 2016.február 26-án du. 14 óra.
Napirendi pontok:
1.Az Alapszabály módosítás:amely a 2014. március 15-én hatályba lépett
2013 évi V. Törvényben (Új Polgári Törvénykönyv) foglalt módosítások miatt vált szükségessé.
Előadó: Juhászné Kovács Judit Elnök
A Küldöttközgyűlés fontosságára való tekintettel kérem pontos megjelenésüket.
.
Balassagyarmat, 2016.február 08. Tisztelettel
Juhászné Kovács Judit s.k. Elnök
9. §89 (1) Mozgáskorlátozott személy részére akadálymentes lakás építéséhez vagy vásárlásához, valamint az akadálymentesítés többletköltségeire vissza nem térítendő állami támogatás nyújtható.
2) Az akadálymentesítési támogatás
a)90 akadálymentes új lakás építéséhez, lakás vásárlásához legfeljebb háromszázezer forint, ha az építtető vagy a vásárló, illetve az építtetővel vagy a vásárlóval együtt költöző - a Ptk. szerinti - közeli hozzátartozó vagy élettárs a mozgáskorlátozott személy,
b)91 meglévő lakáson, lakóépületen végzett akadálymentesítéshez legfeljebb háromszázezer forint,
ba)92 ha a lakás tulajdonosa, illetve a tulajdonossal közös háztartásban élő - a Ptk. szerinti - közeli hozzátartozó vagy élettárs a mozgáskorlátozott személy,
bb)93 ha az önkormányzati lakásra határozatlan idejű bérleti jogviszonnyal rendelkező személy vagy vele közös háztartásban élő - a Ptk. szerinti - közeli hozzátartozó vagy élettárs a mozgáskorlátozott személy.
(3) Amennyiben a támogatást igénylő a lakásnak, lakóépületnek nem tulajdonosa, az akadálymentesítési munkák elvégzéséhez a lakás, lakóépület tulajdonosának magánokiratba foglalt írásbeli hozzájárulása szükséges, amit a hitelintézet részére a támogatási kérelemmel egyidejűleg kell benyújtani.
(4) A támogatást a mozgáskorlátozott személy vagy a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozó, vagy az élettárs igényelheti, ha
a) a mozgásukban nem akadályozottak használatára tervezett és az érvényben lévő általános építési előírások szerint megépített lakóépületet, illetve az abban lévő lakást egyáltalában nem, vagy csak indokolatlanul nagy nehézségek árán tudná rendeltetésszerűen használni, és ezért
b) ahhoz, hogy az épületet, illetve lakását megfelelően használhassa, többletköltségek vállalásával kell azt akadálymentessé tenni. 2
(5)94 Ugyanazon személyre tekintettel akadálymentesítési támogatás ismételten a korábbi akadálymentesítési támogatás igénybevételéről szóló szerződés megkötésétől számított 10 év elteltével vehető igénybe.
(6) Ugyanazon lakásra vagy lakóépületre akadálymentesítési támogatás több alkalommal akkor igényelhető, ha a korábbi támogatásból elvégzett akadálymentesítés nem eredményezte más mozgáskorlátozott személy akadálymentes lakáshasználatát. A támogatás kizárólag a mozgáskorlátozott személy számára eredményezhet használati előnyt, de nem szolgálhatja a lakás forgalmi értékének növekedését.
(7) Az akadálymentesítési támogatás iránti kérelmet a hitelintézethez kell benyújtani.
(95 A mozgásszervi fogyatékosságot, illetve súlyos mozgáskorlátozottságot a következő módon kell igazolni a támogatásra irányuló kérelem benyújtásakor:
a) a 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdés a) pont aa)-ac) alpontja szerinti iratokkal,
b) a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet szerinti, a súlyos fogyatékosság minősítését tartalmazó szakvéleménnyel, szakhatósági állásfoglalással, határozattal arról, hogy az igénylő mozgásszervi fogyatékos vagy súlyos mozgáskorlátozott.
(8a)96 Ha a súlyos mozgáskorlátozottság igazolása céljából szükséges ( bekezdés szerinti iratok nem állnak rendelkezésre, a súlyos mozgáskorlátozottság 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet szerinti előzetes vizsgálatát - a súlyos mozgáskorlátozott személy közlekedőképességének minősítését elősegítő, rendelkezésre álló orvosi dokumentáció és egyéb iratok benyújtásával - a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalánál (a továbbiakban: járási hivatal) lehet kezdeményezni. A járási hivatal a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül az iratok megküldésével megkeresi az első fokú rehabilitációs szakértői szervet a közlekedőképesség minősítése érdekében. A közlekedőképesség vizsgálatára egyebekben a 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet szabályait kell alkalmazni.
(9) A támogatási kérelemhez az akadálymentesítési munkák műszaki leírását, valamint azok építési költségét tartalmazó költségvetést mellékelni kell.
(10) E § alkalmazásában akadálymentesítési munka:
a) lépcsőt helyettesítő feljáró, rámpa kialakítása,
b) elektromosan távirányítható nyílászárók, nyitó berendezések, távnyitó szerkezetek beépítése,
c) kaputelefon beszerelése,
d) korlátok, kapaszkodók beépítése, felszerelése,
e) ajtó kiszélesítése, küszöbök megszüntetése, padlóburkolat csúszásmentesítése, járda kialakítása,
f) beépített bútorok áthelyezése, különleges elhelyezése, kialakítása,
g) különleges fürdőszobai és konyhai berendezések elhelyezése, átalakítása, áthelyezése, kialakítása, csaptelepek, szerelvények, eszközök felszerelése, kialakítása a fogyatékosság jellege által indokolt módon és mértékben,
h) higiéniai helyiségek kialakítása és átalakítása, méreteinek növelése, kádak, zuhanyzó tálcák kiegészítő berendezésekkel történő kiváltása, 3
i) felvonó, lépcsőjáró emelőszerkezet létesítése,
j) elektromos szerelvények, aljazok, kapcsolók áthelyezése,
k) lakás komfortfokozatának növelése céljából gáz, illetve egyéb, szilárd tüzelőanyag mozgatását nem igénylő közmű bevezetése, illetve belső hálózatának kialakítása, központosított fűtés kialakítása vagy cseréje, beleértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is.
(11) Az akadálymentesítési munka része a (10) bekezdés szerinti munkákhoz közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka is, az akadálymentesítés közvetlen költségeinek legfeljebb 40%-áig.
10. §97 (1) Az akadálymentesítési támogatásra való jogosultság elbírálását a hitelintézet végzi, melynek során figyelembe veszi a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (a továbbiakban: MEOSZ) álláspontját.
(2) A hitelintézet a MEOSZ-nak a támogatásra való jogosultság megalapozottságával kapcsolatos álláspontjának kikérésére köteles, de a hitelintézetet a támogatás elbírálásakor a MEOSZ álláspontja nem köti.
(3) A mozgáskorlátozott személy vagy a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozó, illetve élettárs hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a támogatás elbírálásához szükséges iratokat a hitelintézet a MEOSZ részére megküldje.
….
18.§ (12) A hitelintézet az igénylőtől, ha lakáscélját kölcsön igénybevétele nélkül valósítja meg, a közvetlen támogatásokra való jogosultság elbírálásáért – a megelőlegező kölcsön és az akadálymentesítési támogatás kivételével – a támogatás összegének 1,5%-át, de legfeljebb 30 ezer forintot, az értékbecslés és a helyszíni szemle díját nem tartalmazó bírálati díjat kérhet. Akadálymentesítési támogatás esetén a hitelintézet az igénylőtől a támogatásra való jogosultság elbírálásért az ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lap hiteles másolatának díját kivéve egyéb díjat, illetve ellenszolgáltatást nem számíthat fel.
….
24.§ (10) A hitelintézetet az általa jogszerűen folyósított és a költségvetéssel elszámolt fiatalok otthonteremtési támogatása, a megelőlegező kölcsön összege után 3%, az akadálymentesítési támogatás összege után 8%, minden más központi költségvetési támogatás összege után 1,5% költségtérítés illeti meg, amelyet – a lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsön kivételével – a támogatással együtt kell elszámolnia a központi költségvetéssel. A lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsön összege után járó költségtérítést a hitelintézet a kölcsönszerződés megkötését követő első elszámolásban számolja el a központi költségvetéssel, azzal, hogy a hitelbírálattal, a szerződéskötéssel, valamint a gyermekvállalás teljesítésével kapcsolatosan a megelőlegező kölcsön igénylésére tekintettel semmilyen címen díj, illetve egyéb ellenszolgáltatás sem az igénylő házaspárral, sem az állammal szemben nem érvényesíthető, és a kölcsönnek az állam általi teljes megfizetése esetén a hitelintézet további költségtérítésre nem jogosult.
A jogszabály itt érhető el: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=55959.290197
Tájékoztató, összefoglaló
a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról,
a lakáscélú akadálymentesítési támogatásról.
2011-től az akadálymentesítési támogatás teljes ügyintézése a pénzintézetek feladata lett. A MEOSZ csak szakértőként vesz részt a támogatások megítélésében, az egyesületek csak tájékoztatást végezhetnek, önkéntesen ügyintézést csak egyéni meghatalmazás alapján végezhetnek.
Azok a mozgásukban súlyosan korlátozott személyek igényelhetik a támogatást, akik a lakásukat, vagy közvetlen környezetüket nem, vagy csak nehezen tudják használni. Ez a támogatás nem alanyi jogon járó szociális juttatás, hanem rehabilitációs célokat szolgáló költség kiegészítés. Csak mozgáskorlátozottsággal (mozgásszervi károsodás) összefüggő építészeti megoldásokra, adható. Nem kaphat lakás akadálymentesítési támogatást siket, vak, értelmi sérült, autista, Down szindrómás, ha nincs mozgásszeri állapotromlása, vagy (mindenkire vonatkozóan) annak mértéke nem haladja meg a minimum 40%-ot, illetve nem igényelhető 3 év alatti kisgyermek részére sem.
A támogatást minden érintett élete folyamán, csak egyszer veheti igénybe, kivéve, ha az első alkalommal tulajdonosként nem a maximum összeget kapta és más megoldások váltak szükségessé. Ez esetben a maximumtámogatás és a kapott támogatás közötti különbözetre tarthat igényt. Nem igényelhető kiegészítő támogatás azok részére, akik korábban családtagként kaptak 100 000 Ft támogatást, mivel ők a családtagi és tulajdonviszonyuknak megfelelően, maximális támogatásban részesültek.
Támogatás mértéke:Új ház építésére, újonnan épített ház vásárlására max: 250.000-Ft a támogatás összege, abban az esetben, ha az igénylő nagykorú, legalább felerészben tulajdonjoggal rendelkezik az ingatlanban, érvényes építési engedélyt, friss adásvételi szerződést tud csatolni a kérelemhez, illetve a műszaki dokumentáció tartalmazza az akadálymentesítéssel kapcsolatos plusz munkák tételeit. Használt lakásra 150.000-Ft -ig kaphat támogatást, az a kérelmező, aki tulajdonos, résztulajdonos, haszonélvező,özvegyi, vagy használói joga van a tulajdoni lapon bejegyezve, vagyközeli hozzátartozó címén használja az ingatlant. A kérelmező csak állandóra bejelentett lakcímre kaphat támogatást, kivéve, ha a lakás: építés alatt áll, új építésű vagy frissen vásárolt használt lakás, ami átépítés alatt áll. Ebben az esetben az adásvételi szerződés bemutatása szükséges. A kifizetés két részben történik. Első alkalommal kifizetésre kerül a támogatási összeg 90%-a. A fent maradt 10% az utolsó lépés során kerül kifizetésre miután az elszámolásra bemutatott számlákat elfogadták.
Nem kérhető a támogatás:- zártkertre, ha azon nincs, vagy nem az van feltüntetve hogy: jelölt művelési ágból kivett lakóház, - albérletre, - nyaralóra, - hétvégi házra, - felújításra, - tatarozásra, illetve olyan telekre (kivétel az új lakás építése) ahol nincs feltüntetve lakóház. Nem adható támogatás, elkészített munkára, - nem az állapottal összefüggő megoldásokra, - ha több tulajdonostárs esetén valaki nem járul hozzá a munkálatokhoz, illetve ha az ingatlanra végrehajtás vagy árverés van kitűzve. A jegyzett végrehajtás, árverés figyelmen kívül hagyható abban az esetben, ha azt időközben igazolhatóan törölték, vagy rendszeres részletfizetési szerződést csatolnak a kérelemhez.
Nem támogathatóolyan kérelem mely építészetileg nem megoldható, vagy nincs összefüggésben az igénylő állapotával. Egy ingatlanra akkor vehető igénybe újból támogatás, ha a korábbi kérelmező állapota (mozgásszervileg), más típusú akadálymentesítést igényelt, illetve a jelenlegi kérelem nem eredményez értéknövelést (pl: gáz bevezetés) vagy az előző kérelem során állapota még nem állt fent. Azonos munkákra vagy részmunkára, nem adható támogatás!
Hogyan kell elkezdeni? Személyesen vagy megbízott útján, fel kell keresni, a lakhelyhez leg közelebb eső pénzintézetet, ahol jelezheti az igényét, illetve felvilágosítást kaphat az igénylés menetéről. Fiókja válogatja, hogy ott kitöltik, vagy oda adják az adatlapot az igénylőnek. Az adatlapon, mindig az a személy az igénylő, (első oszlop) akinek a nevére az orvosi igazolások ki lettek állítva, legyen az, gondnokolt, kiskorú, vagy állapotából adódó ügyintézési nehézségekkel küzdő személy. Mindenki más csak társigénylő, vagy megbízott, meghatalmazott lehet. Ezeknek, az adatoknak (személyi adatok, lakcímmel kapcsolatos adatok, a bejelentés időpontja, családtagi kapcsolat) pontos rögzítése nagyon fontos a későbbi gyors ügyintézés szempontjából.
Mi kell összességében a kérelemhez?
Orvosi irat: Több féle szakvélemény is elfogadható az állapot igazolására.
Mozgásszervi eredetű Fogyatékossági támogatás határozata, (RSZSZ, OOSZI vagy ORSZI határozat). Közlekedési képességet vizsgáló határozat (ez szükséges a parkolási engedélyhez is, illetve ezt kérhetik azok is, akik túlhaladták az aktív kort, nyugdíjasok). A megváltozott munkaképesség igazolására szolgáló (NRSZH) szakvélemény illetve az új, komplex vizsgálatról kiadott szintén NRSZH szakvélemény. Közlekedési kedvezményt igazoló jegyzői határozat. Kiegészítésként csatolható más orvosi igazolás az állapotról, de ezek önállóan nem minősülnek (zárójelentés, beutaló, ambuláns kezelő) igazolásnak, mivel csak az aktuális állapotot ismertetik. Az I. fokú orvosi szakvélemény (körzeti orvos által kiállított régi 7-pontos papír), 2012-12-31.-ig volt felhasználható ezen túl hatályát vesztette, állapot igazolására nem alkalmazható!
Műszaki leírás: Csak épített környezet illetve telepített eszközök (jellemzően nem bútorzat) átalakítására használható a támogatás.Tartalmaznia kell, az ingatlan címét, az építtető nevét, az állapot rövid jellemzését és az alkalmazott műszaki megoldások rövid ismertetését. Rögzíteni kell, hogy az átalakítás hogyan függ össze a kérelmező állapotával, milyen előnyöket biztosít a lakáshasználat során, milyen munkafolyamatokat kell alkalmazni, milyen anyagokat kell felhasználni az akadálymentesítés megvalósításához.
Műszaki megoldások és feltételeik: Csak olyan munkákra kérhető támogatás, melyek összefüggnek a kérelmező állapotával, korával és elősegíti az önálló lakáshasználatot!
Új lakásépítésével, vásárlásával kapcsolatban, csak olyan munkák támogathatóak, melyek eltérnek a hagyományosan engedélyezett építési szabályoktól és nem tartoznak az alap-építési szabályokhoz, (járda, fürdőszoba építés vagy fűtés rendszer kialakítása) melyek kötelező elemek.
Leggyakoribb igény, a fürdőszoba akadálymentesítése. Ebbe beletartozik a csúszásmentesítés, zuhanyzó kialakítás, szaniterek célirányos cseréje, kapaszkodók felszerelése, kerekes székesek esetén ajtócsere, illetve a zuhanyzó elbontása, padló összefolyós zuhanyállás kialakításához. Nem támogatható a kádcsere süllyesztett kádra, mert nem eredményez akadálymentességet (belépni könnyebb, de kilépni továbbra is nehéz, balesetveszélyes), zuhanyzó csere zuhanykabinra!
Lakás átalakításkategóriájába tartozik a küszöbmentesítés, ajzatok csúszásmentesítése, kapaszkodók felszerelése, szintkülönbségek áthidalása, speciális esetekben ajtócsere, elektromos szerelvények áthelyezése, elektromos vezérlések (pl.: beltéri kapunyitó, kaputelefon) kialakítása. Nem támogatható olyan felületi kialakítások, melyek külső körülmények változása esetén elvesztik csúszásmentes funkciójukat (pl.: laminált parketta túlszáraz, poros vagy nedves állapotban azonnal csúszik, hagyományos linóleum burkolat)!
Külső akadálymentesítésa harmadik nagy csoport. A támogatható munkák közé tartozik a töredezett, balesetveszélyes járdák, lépcsők teraszok átépítése, csúszásmentesítése, korlátok felszerelése, különböző liftek építése, elektromos vezérlések kialakítása. Fontos elem a rámpák kialakítása létesítése melyek építését törvényben is (OTÉK) szabályozták. A rámpák balesetmentes dőlésszöge 5% lehet megfelelő korláttal és kerékvetővel. 17 cm-ig engedélyezett a 8%-os rámpa kialakítása szintkülönbségek áthidalásához. Egyre jobban terjed a liftek, korlátliftek létesítésének igénye. Magántulajdonú ingatlanokhoz nincsenek külön megkötések, azonban társasházak, lakóközösségek esetére más szabályok vonatkoznak. Rámpa vagy lift építéséhez, csatolni kell a lakóközösség minimum 2/3-os jóváhagyását és a lakógyűlés idevonatkozó határozatának fénymásolatát. Vezérelt garázsnyitók, nagykapunyitók támogatása csak abban az esetben lehetséges, ha a kérelmező érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik.
Végül, de nem utolsó sorban ide sorolható a fűtéskorszerűsítés, mely szilárdtüzelésű rendszer (kályha, tűzhely hagyományos kandalló kiváltását célozza. Az átalakítás lehet gáz vagy elektromos üzemű fűtésrendszer. Gázellátású fűtésrendszerhez, szükséges a szolgáltató érvényes, írásos engedélyének fénymásolata. Ennek hiányában semmilyen bővítés, átalakítás nem engedélyezhető. Nem támogatható gazdasági szempontok alapján történő átalakítás, például gázról villanyfűtésre való átépítés vagy villanybojler cseréje gázbojlerre illetve ezek méretezéséből, elhasználódásból adódó cseréje. Elkészült munkára nem adható támogatás.
Költségvetés:Az OTP saját költségvetési nyomtatványt biztosít, de ehhez célszerű készíteni részletes költségvetést, az akadálymentesítéshez felhasználni kívánt anyagokról, munkadíjról és a helyreállítás járulékos költségeiről. A költségvetésben, csak a műszaki leírásban feltüntetett munkafolyamatokkal kapcsolatos összegek szerepelhetnek! Például: ha valaki zuhanyzót szeretne létesíteni a fürdőszobában, akkor a zuhanyzó létesítésének a költségeit kell rögzíteni és nem a kádcseréjét és nem adhat be kádról kiállított számlát sem az elszámolásnál.
Tervrajz:A tervrajzon szerepelnie kell a tervező nevének, lakcímének, illetve az átalakítást érintő ingatlan pontos címének és az építtető adatainak (név lakcím). Világosan felismerhető legyen az egyik (átalakítás előtti) rajzon az eredeti állapot, a másik (átalakítás utáni) rajzon a változtatások, illetve beépítésre kerülő eszközök pontos helye. Elfogadható a kézzel készített vázlatrajz is, de formailag és tartalmilag az előbb felsoroltakat kell tartalmaznia.
Tervezői-kivitelezői nyilatkozat:Lényege, hogy a tervező vagy kivitelező látta a helyszint, a betegséggel összefüggő megoldásokat tervezte be és az elvégzendő munkák kivitelezhetőek. A kivitelező lehet családtag is, de neki is értelemszerűen ki kell tölteni a nyilatkozatot.
Engedélyek:Engedélyekre új házépítés, lakáskorszerűsítés, meglévő építmény szerkezeti átalakítása (pl: lift beépítés) illetve műemlék épület akadálymentesítése kapcsán van szükség. Víz bekötés, gáz bevezetés, már meglévő gáz fűtés bővítése szintén engedély köteles. Az engedélyek nem lehetnek két évnél régebbiek.
Tulajdonosi hozzájárulás és nyilatkozat:A nyilatkozatot minden, a tulajdoni lapon feltüntetett tulajdonosnak, résztulajdonosnak vagy joggal bírónak, alá kell írni, kivétel a külföldi tartózkodás, elhalálozás. Társasház vagy lakóközösség esetén a közösen használt terület átalakításához (rámpa, korlátlift, tároló építése) csatolni kell a lakóközösség legalább 2/3-os hozzá járulását igazoló, a lakógyűlésen hozott határozat fénymásolatát.
Tulajdoni lap:A tulajdoni lapot, a pénzintézet lekéri, a Takar- net rendszerből így nem kell a földhivatalokhoz menni. Ennek és a térképszelvénynek a költsége a kérelmezőt terheli. A tulajdoni laphoz kapcsolódnak szervesen a személyi okmányok illetve azok fénymásolata. Csatolni kell a kérelmező lakcímkártyájának, vagy régi személyi igazolvány esetén a nevet és a lakcímet tartalmazó oldalak olvasható fénymásolatát. Új ingatlan építése, vásárlása esetén az adásvételi szerződés fénymásolatát.
Helyszíni szemle:A pénzintézet végzi előzetes időegyeztetés után.
Elszámolás:Az igénylés során, a pénzintézet nyilatkozatán kell rögzíteni az akadálymentesítés ütemtervét, illetve a munkálatok befejezésének végső dátumát. Ha a munkálatok befejezésének dátuma méltányolható okok miatt csúszik, a pénzintézeteknél lehet hosszabbítási engedélyt kérni. Amennyiben ez nem történik meg vagy elmard és nem valósul meg az akadálymentesítés a határidőre, a pénzintézetnek joga van az összeget kamatos kamattal visszakövetelni, vagy az ingatlanra terhelni. Az elszámolásnál a beadott költségvetés 75%-káról, eredeti számlák bemutatásával lehet elszámolni. A pénzintézetek kérhetik a számlák hitelességének vizsgálatát a területileg illetékes APEH hivatalánál, mielőtt az elszámoláshoz befogadnák.
RSZSZ:Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv.
OOSZI: Országos Orvosszakértői Intézet
ORSZI:Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet
NRSZH: Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal
Elértük: emelkedik a lakás-akadálymentesítési támogatás összege,
többször is lehet igényelni
A MEOSZ üdvözli, hogy a kormány megemelte és többször igényelhetővé tette a mozgássérült embereknek járó lakás-akadálymentesítési támogatást. A januártól bevezetett változásokat Szövetségünk többször kérte, javasolta, most végre megvalósultak.
Legutóbb az Országos Fogyatékosügyi Program Intézkedési Tervébe javasoltuk bevenni, hogy az évtizedek alatt elértéktelenedett 150 ezer forintos támogatást emelje meg a kormány, állítsa vissza a reálértékét. Az idén januártól új és használt lakás vásárlása, meglévő lakás átalakítása esetén 300 ezer forint akadálymentesítési támogatás igényelhető.
Azt is kértük, hogy a mozgássérült emberek életük folyamán ne csak egyszer igényelhessék a támogatást, hisz állapotváltozás, költözés miatt többször is szükségük van a lakásuk, lakókörnyezetük akadálymentesítésére. Most ez is lehetővé vált: ugyanazon személy 10 évente kérheti a támogatást, amennyiben szüksége van újabb akadálymentesítésre.
Egy másik javaslatunk is meghallgatásra talált: nehezményeztük, hogy az ügyintézés sokba kerül, a bank esetenként 30 ezer forintot is elkért érte. Ezentúl ezt nem teheti meg, nem kérhet semmilyen díjat az ügyintézésért a mozgássérült emberektől, csak a tulajdoni lap hiteles másolatának díját. Az új szabályozás szerint e tevékenységéért a bank 8% költségtérítésre jogosult az államtól. A változások 2016. január elsejétől léptek életbe.
A lakás-akadálymentesítési támogatás korszerűsítését egyébként 2015 tavaszán az alapvető jogok biztosa is kérte a tárcától. Bár szeretnénk azt is elérni, hogy az ügyintézés visszakerüljön az egyesületekhez, a most elért eredményeknek örülünk, mert pozitív hatással lesznek a mozgássérült emberek életére.
A módosított jogszabály itt elérhető: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=55959.290197#foot90
9. §89 (1) Mozgáskorlátozott személy részére akadálymentes lakás építéséhez vagy vásárlásához, valamint az akadálymentesítés többletköltségeire vissza nem térítendő állami támogatás nyújtható.
(2) Az akadálymentesítési támogatás
a)90 akadálymentes új lakás építéséhez, lakás vásárlásához legfeljebb háromszázezer forint, ha az építtető vagy a vásárló, illetve az építtetővel vagy a vásárlóval együtt költöző - a Ptk. szerinti - közeli hozzátartozó vagy élettárs a mozgáskorlátozott személy,
b)91 meglévő lakáson, lakóépületen végzett akadálymentesítéshez legfeljebb háromszázezer forint,
ba)92 ha a lakás tulajdonosa, illetve a tulajdonossal közös háztartásban élő - a Ptk. szerinti - közeli hozzátartozó vagy élettárs a mozgáskorlátozott személy,
bb)93 ha az önkormányzati lakásra határozatlan idejű bérleti jogviszonnyal rendelkező személy vagy vele közös háztartásban élő - a Ptk. szerinti - közeli hozzátartozó vagy élettárs a mozgáskorlátozott személy.
(3) Amennyiben a támogatást igénylő a lakásnak, lakóépületnek nem tulajdonosa, az akadálymentesítési munkák elvégzéséhez a lakás, lakóépület tulajdonosának magánokiratba foglalt írásbeli hozzájárulása szükséges, amit a hitelintézet részére a támogatási kérelemmel egyidejűleg kell benyújtani.
(4) A támogatást a mozgáskorlátozott személy vagy a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozó, vagy az élettárs igényelheti, ha
a) a mozgásukban nem akadályozottak használatára tervezett és az érvényben lévő általános építési előírások szerint megépített lakóépületet, illetve az abban lévő lakást egyáltalában nem, vagy csak indokolatlanul nagy nehézségek árán tudná rendeltetésszerűen használni, és ezért
b) ahhoz, hogy az épületet, illetve lakását megfelelően használhassa, többletköltségek vállalásával kell azt akadálymentessé tenni. 2
(5)94 Ugyanazon személyre tekintettel akadálymentesítési támogatás ismételten a korábbi akadálymentesítési támogatás igénybevételéről szóló szerződés megkötésétől számított 10 év elteltével vehető igénybe.
(6) Ugyanazon lakásra vagy lakóépületre akadálymentesítési támogatás több alkalommal akkor igényelhető, ha a korábbi támogatásból elvégzett akadálymentesítés nem eredményezte más mozgáskorlátozott személy akadálymentes lakáshasználatát. A támogatás kizárólag a mozgáskorlátozott személy számára eredményezhet használati előnyt, de nem szolgálhatja a lakás forgalmi értékének növekedését.
(7) Az akadálymentesítési támogatás iránti kérelmet a hitelintézethez kell benyújtani.
(95 A mozgásszervi fogyatékosságot, illetve súlyos mozgáskorlátozottságot a következő módon kell igazolni a támogatásra irányuló kérelem benyújtásakor:
a) a 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdés a) pont aa)-ac) alpontja szerinti iratokkal,
b) a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet szerinti, a súlyos fogyatékosság minősítését tartalmazó szakvéleménnyel, szakhatósági állásfoglalással, határozattal arról, hogy az igénylő mozgásszervi fogyatékos vagy súlyos mozgáskorlátozott.
(8a)96 Ha a súlyos mozgáskorlátozottság igazolása céljából szükséges ( bekezdés szerinti iratok nem állnak rendelkezésre, a súlyos mozgáskorlátozottság 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet szerinti előzetes vizsgálatát - a súlyos mozgáskorlátozott személy közlekedőképességének minősítését elősegítő, rendelkezésre álló orvosi dokumentáció és egyéb iratok benyújtásával - a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalánál (a továbbiakban: járási hivatal) lehet kezdeményezni. A járási hivatal a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül az iratok megküldésével megkeresi az első fokú rehabilitációs szakértői szervet a közlekedőképesség minősítése érdekében. A közlekedőképesség vizsgálatára egyebekben a 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet szabályait kell alkalmazni.
(9) A támogatási kérelemhez az akadálymentesítési munkák műszaki leírását, valamint azok építési költségét tartalmazó költségvetést mellékelni kell.
(10) E § alkalmazásában akadálymentesítési munka:
a) lépcsőt helyettesítő feljáró, rámpa kialakítása,
b) elektromosan távirányítható nyílászárók, nyitó berendezések, távnyitó szerkezetek beépítése,
c) kaputelefon beszerelése,
d) korlátok, kapaszkodók beépítése, felszerelése,
e) ajtó kiszélesítése, küszöbök megszüntetése, padlóburkolat csúszásmentesítése, járda kialakítása,
f) beépített bútorok áthelyezése, különleges elhelyezése, kialakítása,
g) különleges fürdőszobai és konyhai berendezések elhelyezése, átalakítása, áthelyezése, kialakítása, csaptelepek, szerelvények, eszközök felszerelése, kialakítása a fogyatékosság jellege által indokolt módon és mértékben,
h) higiéniai helyiségek kialakítása és átalakítása, méreteinek növelése, kádak, zuhanyzó tálcák kiegészítő berendezésekkel történő kiváltása, 3
i) felvonó, lépcsőjáró emelőszerkezet létesítése,
j) elektromos szerelvények, aljazok, kapcsolók áthelyezése,
k) lakás komfortfokozatának növelése céljából gáz, illetve egyéb, szilárd tüzelőanyag mozgatását nem igénylő közmű bevezetése, illetve belső hálózatának kialakítása, központosított fűtés kialakítása vagy cseréje, beleértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is.
(11) Az akadálymentesítési munka része a (10) bekezdés szerinti munkákhoz közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka is, az akadálymentesítés közvetlen költségeinek legfeljebb 40%-áig.
10. §97 (1) Az akadálymentesítési támogatásra való jogosultság elbírálását a hitelintézet végzi, melynek során figyelembe veszi a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (a továbbiakban: MEOSZ) álláspontját.
(2) A hitelintézet a MEOSZ-nak a támogatásra való jogosultság megalapozottságával kapcsolatos álláspontjának kikérésére köteles, de a hitelintézetet a támogatás elbírálásakor a MEOSZ álláspontja nem köti.
(3) A mozgáskorlátozott személy vagy a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozó, illetve élettárs hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a támogatás elbírálásához szükséges iratokat a hitelintézet a MEOSZ részére megküldje.
….
18.§ (12) A hitelintézet az igénylőtől, ha lakáscélját kölcsön igénybevétele nélkül valósítja meg, a közvetlen támogatásokra való jogosultság elbírálásáért – a megelőlegező kölcsön és az akadálymentesítési támogatás kivételével – a támogatás összegének 1,5%-át, de legfeljebb 30 ezer forintot, az értékbecslés és a helyszíni szemle díját nem tartalmazó bírálati díjat kérhet. Akadálymentesítési támogatás esetén a hitelintézet az igénylőtől a támogatásra való jogosultság elbírálásért az ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lap hiteles másolatának díját kivéve egyéb díjat, illetve ellenszolgáltatást nem számíthat fel.
….
24.§ (10) A hitelintézetet az általa jogszerűen folyósított és a költségvetéssel elszámolt fiatalok otthonteremtési támogatása, a megelőlegező kölcsön összege után 3%, az akadálymentesítési támogatás összege után 8%, minden más központi költségvetési támogatás összege után 1,5% költségtérítés illeti meg, amelyet – a lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsön kivételével – a támogatással együtt kell elszámolnia a központi költségvetéssel. A lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsön összege után járó költségtérítést a hitelintézet a kölcsönszerződés megkötését követő első elszámolásban számolja el a központi költségvetéssel, azzal, hogy a hitelbírálattal, a szerződéskötéssel, valamint a gyermekvállalás teljesítésével kapcsolatosan a megelőlegező kölcsön igénylésére tekintettel semmilyen címen díj, illetve egyéb ellenszolgáltatás sem az igénylő házaspárral, sem az állammal szemben nem érvényesíthető, és a kölcsönnek az állam általi teljes megfizetése esetén a hitelintézet további költségtérítésre nem jogosult.
A jogszabály itt érhető el: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=55959.290197
a MEOSZ szakértőként segíti az oktatási jogok biztosának vizsgálatát
Kovács Ágnes elnök a múlt héten személyesen egyeztetett Aáry-Tamás Lajossal arról a vizsgálatról, amelyet az oktatási jogok biztosa indít a fogyatékossággal élő hallgatók jogainak érvényesüléséről a felsőoktatásban, és amelyben szakértőként a MEOSZ is részt vesz.
A biztos nem sokkal azután jelentette be a vizsgálatot, hogy a MEOSZ a sajtón keresztül a nyilvánossághoz fordult Endrédi Bálint ügyében, aki az egyik budapesti főiskolára nyert felvételt, de sehol nem talált megfelelő, akadálymentes kollégiumi férőhelyet, albérletet. A mozgássérült diáknak a MEOSZ szállást biztosít a székház vendégszobájában. Az ügy kapcsán arra kértük a kormányt, hogy növelje az akadálymentes kollégiumi helyek számát, a súlyosan mozgássérült, fogyatékos diákok számára pedig alakítson ki olyan kollégiumokat, ahol az akadálymentes környezeten túl a személyi segítés, a szállítás, és minden egyéb, tanulást segítő szolgáltatás is biztosított számukra.
Aáry-Tamás Lajos az ügyben átfogó kutatást indít, amelybe szakértő partnerként a MEOSZ-t is bevonja. A Szövetség részt fog venni a módszer és a kérdéscsoportok kidolgozásában, a kutatást végzők kiválasztásában és az összegzés elkészítésében is. A kutatás nemcsak a kollégiumokra terjed ki, hanem az egész felsőoktatásra, arra, hogyan biztosítja számukra a rendszer mindazokat a feltételeket, amelyek szükségesek a sikeres diplomaszerzésükhöz. A biztos arról is tájékoztatta a MEOSZ elnökét, hogy a kutatás során az európai fogyatékosügyi szervezetek és az ombudsmanok bevonásával a nemzetközi gyakorlatot is át kívánják tekinteni.
Az ügy kapcsán a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége is megkereste a MEOSZ elnökét, és jelezte, hogy pontos felmérést fognak végezni a kollégiumok akadálymentességéről. A Semmelweis Egyetem fogyatékosügyi koordinátorával, Horváth Balázzsal pedig abban egyeztek meg, hogy a MEOSZ-szal közösen javaslatokat tesznek a felsőoktatási intézményekben tevékenykedő fogyatékosügyi koordinátorok munkájának hatékonyabbá tételére.
Budapest, 2015. október 13.
Gábor Imola
2015 október 13.
MEOSZ
www.meosz.hu