Aktuális

A facebook-on terjed egy megrázó erejű személyes beszámoló egy siket nő hivatalos “munkaerőpiaci” felülvizsgálatáról. Az írást változtatás nélkül osztjuk meg. Ki ki eldöntheti, voltak-e hasonló tapasztalatai. Mi csak annyit tudunk, többeknek voltak.

“Tegnap elkísértem öcsémet és sógornőmet. Sógornőm kapta a behívó végzést az NRSZH-tól. Ez volt rajta: “Végzés”
Azt végezték, hogy kötelező megjelennie az NRSZH bizottsága előtt.
“A végzés ellen önáló fellebezésnek helye nincs.”
Már ettől görcsbe rándult a gyomrom, mikor megmutatták. Mi az, hogy kötelező, hogy nincs joga tiltakozni, hogy mennie kell, ha tetszik, ha nem?
Elkísértem őket, mert siketek, öcsém hiába óvja a feleségét, ő sem sokat ért. Reggel félnyolcra szólt a behívó, 7.15-kor ott voltunk.
Rokkantak álltak a zárt kapu előtt. Együtt vacogtunk az esőben, egyikünk sem szólt, mindannyian ugyanazt érezték, amit én. Iszonyt.
Aztán félnyolc előtt pár perccel kinyílt a kapu. Biztonságiőr nyitotta kulccsal, és terelt minket befelé a keskeny járdán. Ahogy önkéntelenül egyes sorba kényszerülve befelé iparkodtunk, mellettünk biztonsági őrök vigyáztak, meg ne bontsuk a rendet, a sort.
Hátul valaki kiabálni kezdett, azzal vádolta az őrt, hogy meglökte, rendőrrel fenyegetőzött. Nem láttam, mi történt. Az őr visszamordult rá, hogy fogja be a száját, ha akar járadékot, vagy kivágja.
Egy ablakhoz tereltek minket, az őrök továbbra is ott álltak. Vigyáztak ránk, míg sorunkra vártunk. Öcsém megismert egy siket fiút és az édesanyját. Nekem is bemutatta őket, halkan beszélgettünk, majd sorra kerültünk, sorszámot kaptunk, a sorszámmal egy ajtószámot, és nem láttuk többé az ismerősöket. Minden ajtó előtt egy ember várakozhatott. Már ha nem volt kísérője. Sógornőmmel ketten is voltunk, ez láthatóan feszélyezte az őröket.
Ahogy ott ültem, érdeklődve nézelődtem. A kártyával nyíló biztonsági ajtók mögött sorban tűnt el egy-egy fehér köpenyes öregember. Igen, ez volt a benyomásom, minden orvos hetven és a Matuzsálemi kor között. Hosszú fehér köpenyben, megvető, mosolytalan arccal.
Odébb egy nő kiabált lefelé a lépcsőn.
- Nyitást kérek a 105-ösre! Beengedne valaki?
Biztonsági őr jött fel, lehúzta a kártyáját, a nő eltűnt az ajtó mögött. Az őr várt, míg becsukódott mögötte, majd lefelé indult.
Vártunk. A nekünk kijelölt ajtó mögül hangos nevetés szállt felém. Ahogy odafigyeltem, rájöttem, sógornőm nevén kacagnak. Kiforgatják, gúnyosan tréfálkoznak. Ökölbe szorult a kezem, felálltam ,hogy jobban halljam. Egy ott dolgozó nő haladt keresztül a folyosón, rámförmedt.
- Üljön le! Attól nem jut be hamarabb, ha ott ácsorog! Azért tettük oda a padot!
Megvárta, míg leülök, csak akkor ment tovább.
Végül kinyílt az ajtónk, az asszisztens kilépett, elkérte sógornőm papírjait. Én adtam át őket.
- Ennyi? – mordult fel. – Csak ennyi papírral jöttek?
- Ennyi – felelem megszeppenve, mint amikor kisdiák koromban elnagyoltam a házi feladatot. – Siket. Ott az audiogram.
Bevitte a leleteket, majd kisvártatva behívott.
Nem tudok rosszat mondani az orvosnőre. Kedves volt, szimpatikusak voltunk neki. Csak nem értettem, a sógornőm siketsége mennyiben függ össze a vérnyomásával, a szívhangjaival, a pulzusával. Más vizsgálatot nem végzett. Megkérdezte, mi a panasza.
- Panasza? – értetlenkedtem. – Hogy nem hall.
- Egyéb panasza nincs? Hogy kommunikál?
- Jelbeszéddel.
- Maga hivatásos jeltolmács?
- Nem, a sógornőm, családtag.
- És ki a férfi?
- Az öcsém, a férje.
- Miért vette feleségül?
- Öh… Mert szereti….
- Hogy szoktak veszekedni?
- Nem szoktak. Szeretik egymást.
- Na persze, gondolom. Leküldöm magukat a foglalkoztatási szakértőhöz.
- Kihez? – nyikkantam. A szó olyan Orwellesen csengett. Vagy Madáchosan? A foglalkoztatási szakértő elbírálja, a Falanszterben ki mire alkalmas.
- Ő majd megmondja, milyen munkát végezhet.
Kifelé indultunk, udvariasan köszöntem, majd lenyomtam a kilincset. Az azonban nem engedett. Visszanéztem.
- Zárva az ajtó – jegyeztem meg.
Az orvosnő az asszisztensre pillantott.
- Engedd ki őket!
Az megnyomott egy gombot az asztalán, és a kilincs engedelmessé vált. Ismét összeszorult a gyomrom. Vajon van olyan is, akit nem engednek ki? De akkor mi lesz vele? Ha mindenkit kiengednek, minek a zár?
Lementünk a földszintre, ott már a lépcső aljában várt az őr.
- Hová? – mordult ránk.
- A foglalkoztatási szakértőhöz – magyaráztam.
Egy padra mutatott.
- Ott üljenek le! Majd szólítják magukat.
Köszönetet rebegtem a parancsra, és helyet foglaltunk. Több sérült ember ült ott kísérőivel. Egyenként megnéztem az arcukat.
Egy mankóval ücsörgő fiút egy hasonló korú fiatalember kísért. Testvéreknek tűntek a vonásaik alapján. A mankós srác telefonba mesélte valakinek, hogy nagyon szemetek voltak vele. Félfüllel hallgattam a már sokaktól ismert rémtörténetet arról, hogy olyat követeltek tőle, amit nem tudott, elesett, de kinevették, pokróc stílusban beszéltek vele, megalázták. Bátyja egy zsömlét felezett éppen. Gondos aprólékossággal törte ketté, összemérte a darabokat, majd a nagyobbikat öccse kezébe nyomta. Az letette a telefont, és szorongva összemosolyogtak.
Mellettünk egy vak lány egy idősebb nővel. A lány idegességében fehér botját kopogtatta ujjbegyeivel. A nő hallgatott. Majd szólították a lányt, az felállt, és a hang irányába indult a bottal. A nő összekapkodta a kabátokat, táskákat, de mire az ajtóhoz ért velük, az asszisztens berántotta a vak lányt, és az bezárult előtte. Ott állt a cuccal zavartan, tétován, nem tudva, mit tehetne. Végül jobb híján visszaereszkedett a padra.
Hátunk mögött egy középkorú asszony down-kóros fia hátán tartotta a kezét. Nyugtatóan simogatta, tekintete riadtan járt ide-oda, ugyanakkor arcán ült az elszántság, hogy bármi áron védi a fiát. A fiú egykedvűen bámult maga elé, nem mozdult. Tűrte a simogatást.
Aztán szólították sógornőmet, és mi is felugrottunk. A foglalkoztatási szakértőnél ketten vártak. A női szakértő nekem esett, hogy mit keresek itt, milyen viszonyban vagyok a vizsgált személlyel, öcsém miért van itt, ő milyen viszonyban van vele. Miért nem tud beszélni sógornőm, és vajon tud-e magyarul különben.
A férfi egy mondatban szakértette, hogy sógornőm nem alkalmas semmilyen munkára, mert nem tud beszélni, nem tud kommunikálni. Tehát munka nincs. Járadékot ne várjon, mert nincs öt év munkaviszonya. Tehát nem jár neki ellátás. Pont.
Majd kapunk határozatot, abban benne lesz minden, de ne számítsunk jóra. Mehetünk.
Ekkor már egyetlen kívánságom volt. Kikerülni a zárt ajtó mögül, a nyomasztó légkörből. Odakint friss levegőt venni, és messzire elkerülni a jövőben minden ilyen helyet.
Ahogy az ajtón kiengedtettünk, rohantunk végig a folyosón. A bejáratnál megint útunkat állta az őr.
- Hova?
- Haza – feleltem udvarias mosollyal. – Végeztünk.
Kiengedett az ajtón.
Nem tudom miért, de a kapun kilépve visszafordultam, pásztáztam a homlokzatot, a falat. Úgy éreztem, valahol ott kell lennie a feliratnak:
“A munka szabaddá tesz!”
Amikor már az utcán mentünk, öcsém megszólalt.
- Olyan volt, mint Auschwitz – mondta. Pedig saját gondolataimat nem osztottam meg vele.”

2013 március 29.
 
Facebook

El kell látniuk az egészségügyi szolgáltatóknak azokat a betegeket, akiknek a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) megszüntette a rokkantsági ellátásukat - válaszolta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a Pénzcentrum.hu kérdésére. Az NRSZH módosító/felülvizsgáló határozata alapján tehát az érintettek csak a pénzbeli ellátások igénybevételétől eshetnek el.

A múlt héten megjelent hírek nagy felháborodást keltettek, amelyek szerint az utóbbi időben egyre több komoly betegséggel küzdő ember csak az orvosi rendelőkben szerzett tudomást arról, hogy már nem érvényes a TAJ-kártyája. Többen arról panaszkodtak, hogy megfellebbezték a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) határozatát, amely megszüntette a rokkantnyugdíjas státuszukat, majd orvosi vizsgálatokon vettek volna részt, ahol közölték velük, hogy nem érvényes a TAJ-kártyájuk.

A Pest Megyei Hírhatár arról számolt be, hogy egy neve elhallgatását kérő beteg éppen műtét előtt állt, akivel az előzetes kivizsgálás intézésekor közölték, hogy nem biztosított. Volt olyan beteg, aki a rendszeres gyógyszerfelírás alkalmával szembesült a háziorvosánál arról, hogy baj van. Amikor érdeklődni próbált, senki nem tudta megmondani, hogy hol, és hogyan intézhetné jövedelem hiányában a TAJ-kártyája érvényességét, és miként juthat hozzá súlyos betegen a rendszeresen szedett gyógyszereihez, illetve az orvosi kontrollvizsgálatokhoz.

A Pénzcentrum.hu tájékoztatást kért az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól az érintettek által kifogásolt eljárásról. Megkérdeztük, lehetséges-e, hogy már a felülvizsgálat után született visszaminősítő határozat meghozatalával egyidejűleg, illetve a rehabilitációs felülvizsgálat kellős közepén, a jogorvoslati eljárás vége előtt megszűnjön az érintettek biztosítása?

Piros lámpa esetén is el kell látniuk az egészségügyi szolgáltatóknak a beteget, így az említett személyi kör sem kerül ki a természetbeni egészségügyi szolgáltatásokból. Az egészségügyi szolgáltatónak, ha a jogviszony ellenőrzésekor észleli, hogy a beteg jogviszonya rendezetlen - azaz piros lámpás - akkor erről és a rendezés lehetőségeiről - az ellátás nyújtása mellett - írásban tájékoztatnia kell a beteget. Az NRSZH módosító/felülvizsgáló határozata alapján tehát a beteg csak a pénzbeli ellátások igénybevételétől eshet el - közölte az OEP.

A korábban valamely rokkantsági ellátásban részesülő beteg, e jogcímen történő egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságát az ellátás folyósításának megszüntetéséről szóló határozat jogerőre emelkedését követően a folyósító szerv jelenti az OEP jogviszony nyilvántartásába. Az egészségbiztosító a természetbeni ellátás igénybe vételekor tájékoztatja/értesíti a beteget a rendezetlen jogviszonyról, és jelzi a jogviszony rendezésének szükségességét és módját - közölte az egészségbiztosítási pénztár.

2013 március 8.
 
penzcentrum.hu

„Szövetségben és partnerségben” – országos nőkonferencia fogyatékossággal élő nők nélkül?

Hétfőn délelőtt a MEOSZ Heine-Medin szekciójának szervezésében fogyatékossággal élő nők kisebb csoportja tiltakozott az ellen, hogy a Magyar Nők Szövetsége úgy szervezett fogyatékos emberekről is szóló országos nőkonferenciát, hogy azon a súlyosan fogyatékos, kerekesszékben élő nők nem tudnak részt venni, az Andrássy úti helyszín ugyanis nem akadálymentes. Ismét előállt az a helyzet, hogy valakik valahol, egy lépcsősor tetején a fogyatékos emberek problémairól beszélgetnek – a fogyatékos emberek nélkül.

A konferencia alcíme „Szövetségben és partnerségben”, célja a szervezők szerint, hogy bemutassa a „sokszínű magyar nőtársadalom” aktuális helyzetét. Úgy tűnik azonban, hogy ebbe a sokszínűségbe a súlyos fogyatékossággal élő női résztvevők már nem fértek bele. Amikor a MEOSZ Heine-Medin Szekciójának egyik, kerekesszékben élő nőtagja szóvá tette a szervezőknek, hogy a fogyatékos emberekről is szóló konferencia helyszíne nem akadálymentes, akkor megértő, partneri hozzáállás helyett sértődött visszautasításban részesült. A nőszervezet elnöke közölte: Andrássy úti székházuk a magyar állam tulajdona, annak akadálymentessége kapcsán panaszával forduljon az állami vagyonkezelőhöz. A tiltakozók nehezményezték, hogy a nők egyenjogúságáért, méltóságáért küzdő szervezet elnöke kioktat egy súlyos fogyatékossággal élő nőt, amikor az részt akar venni egy őt is érintő, róla is szóló eseményen. Szomorúnak tartják, hogy a Szövetség nőképébe a fogyatékos nők nem férnek bele, hisz ellenkező esetben úgy szervezték volna meg az szimpóziumot, hogy azon ők is részt tudjanak venni.

A konferencia egyik mai előadója Tamás Gáspár Miklós filozófus volt, aki a résztvevőknek megtartott előadása utána kiment a székház előtt demonstrálókhoz és nekik is megtartotta előadását, rövidített formában. A filozófus hozzátette: a magyar államnak be kellene tartania törvényi kötelezettségeit az akadálymentesítés kapcsán, a szervezőknek pedig ebben az esetben keresniük kellett volna egy akadálymentes helyszínt.

A péntekig tartó konferencián szó lesz egyébként a nők közéleti szerepvállalásáról, gazdasági helyzetéről, jogaik érvényesüléséről, szociális és egészségügyi helyzetükről, továbbá a tudományban, az oktatásban és a kultúrában betöltött szerepükről. Ezeken a területeken a fogyatékos nők nem csupán a férfiakkal szemben, hanem ép társaikkal összevetve is rendkívül hátrányos helyzetben vannak. Felszólal többek között Szabó Máté ombudsman, Dr. Herczog Mária egyetemi docens és Dr. Demeter Judit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság volt elnöke. Csütörtökön az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala munkatársa azt mutatja be, hogy milyen a fogyatékossággal élő emberek helyzete a munka világában.

További információ: Gábor Imola sajtófőnök (06-30/466-1559), MEOSZ

Budapest, 2013. március 4.

Egyre több hírt hallani arról, hogy rokkant, megváltozott munkaképességűnek minősített emberek élete borul fel, életminősége zuhan egy alacsonyabb szintre, mert a 2010-11-ben átalakított ellátórendszer szerint már nem jogosultak az ellátásra – pedig egészségkárosodásuk változatlan, vagy rosszabb állapotban, de fennáll.

Hétköznapi logikánk szerint akkor mondják egy emberre, hogy megváltozott munkaképességű, ha "hiányzik" valamilyen képessége, vagy legalábbis meghatározott tevékenységekben alacsony szintű teljesítményt mutat a többséghez képest. Első olvasatra talán megfelelőnek is tűnhet egy ilyenfajta megközelítés, de a valóságban ez a gondolkodás súlyos jogsértésekhez vezethet.

A hétköznapi gondolkodás szerinti magyarázatunk szakmai megvalósítás és értelmezés szempontjából sok és nehezen megoldható problémát vet fel. Miközben maguk az érintettek is, akik megkapják a "fogyatékos", vagy "megváltozott munkaképességű" minősítést, elhiszik, hogy képességeik megállapítása egy kiforrott és stabil szakmai rendszeren alapszik, a valóságban a minősítés viszonylagos kérdés.

A viszonylagosság két okból is következik. Az egyik ok az, hogy a minősítést sohasem az érintett személy végzi, hanem valaki más. A másik ok, hogy ez a valaki úgy végzi a minősítést, hogy valamihez képest, valamihez viszonyítva tesz megállapítást az érintettről. Ha megváltoztatjuk a minősítő személyét, vagy a minősítés eszközét, teljesen más eredményeket kapunk.

Például, a mindannyiunk fejében élő minta szerint a pácienst megvizsgálja az orvos, és az egészséges emberhez viszonyítva minősíti betegnek. Vagy a nem jól tanuló gyermeket elviszik a nevelési tanácsadóhoz, ahol az átlagos teljesítményekhez képest minősítik tanulásban akadályozottnak. Vagy elmegy egy egészségkárosodottá vált családtagunk a szakértői bizottsághoz, és ott a szakértők az átlagos egészségi állapothoz képest minősítik őt rehabilitálhatónak, vagy rokkantnak.

Mind az orvosok, mind a nevelési tanácsadóban dolgozó gyógypedagógusok és pszichológusok magas szintű képzést, szakmai gyakorlatokat, és folyamatos továbbképzéseket telesítenek, hogy munkájuk elvégzésére alkalmasak legyenek. A betegség, vagy tanulási zavar minősítéséhez sokféle, és többszörösen ellenőrzött és kipróbált eszközöket használnak, kezdve a sztetoszkóptól, az MRI-n és 3D ultrahangon át, a különféle személyiség és képességtesztekig. A fent említett minősítési viszonylagosságot tehát a magas színvonalú szakemberképzéssel és a mérés objektivitását biztosító eszközök használatával csökkentik le.

Ugyanerre a mintára működik a felnőtt egészségkárosodott emberek állapotának minősítése is. Orvosok, szociális munkások és foglalkozási rehabilitációs szakemberek végzik a minősítést, akik jogszabályban (a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló 2011. évi CXCI. törvény 27. § alapján, a foglalkozási rehabilitációs szakértőkről szóló 8/2012. (II. 21.) NEFMI rendeletben) meghatározott végzettséggel rendelkeznek, sőt a megfelelő szakemberek egy nyilvánosan elérhető névjegyzékben is szerepelnek, ami elérhető a Szociális Portálon.

Az emberek többsége, ha súlyos betegséget állapít meg nála egy orvos, általában felkeres még legalább egy további szakembert, hogy bizonyosságot szerezzen a diagnózisa érvényességéről. Mivel az egészségkárosodás illetve rokkantság minősítését központosították a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalban ( NRSZH-ban), ezért sok választása nincs annak, aki bizonytalan minősítése helyességében. Egy dologra azért van lehetőség, hogy rákérdezzen a Kormányhivatalnál, vagy megnézze a szakértői minősítés aláíróinál, hogy ki és milyen végzettséggel vett részt a minősítési eljárásban, majd leellenőrizze, hogy szerepelt-e az illető a szakértői névjegyzéken.

Persze a névjegyzékben szereplés még önmagában nem garancia arra, hogy a kapott minősítéssel elégedett lesz az ember, de érdemes utánajárni, mert a nem megfelelő szakember részvétele a minősítésben eljárási hiba, tehát a minősítés is érvénytelen, és egy ilyen érvénytelen minősítés alapján legalábbis nem lehetne kikerülni az ellátórendszerből.

A minősítésével elégedetlen, panaszos emberek magas száma, és a jelenleg a névjegyzékben minősítés végzésére feljogosított szakemberek aránya alapján akár azt is feltételezhetnénk, hogy az eljárásban résztvevők egy része nem megfelelő felkészültséggel végzi a munkáját. Mindenesetre a nagyszámú elmaradásra és az ügyintézési határidő elmulasztására ez magyarázat lehet. Magam részéről nagyobb gondnak látom a megfelelő eszközök használatának hiányát.

A minősítési eljárásban orvosi, szociális és foglalkozási rehabilitációs mérésekkel kellene találkoznunk. A beszámolók többsége alapján azonban az orvosok "ránézésre" végzik a minősítést. A megfigyelés és kikérdezés egyébként elfogadott diagnosztikai módszer, nem ezzel van a gond. A gond a megfigyeltek alapján adható százalékpontokat meghatározó ún. Szakmai Irányelvvel van. Az Irányelv (leegyszerűsítve a lényegét) tartalmazza az összes ismert megbetegedést, és meghatározza, hogy az egyes betegségek hány százalékkal rontják az egészségi állapotot.

2010-11-ben sok hír keringett arról, hogy a rokkantak száma "túl magas" hazánkban, és a "visszaélések miatt" sok a jogosulatlan igénybevétel. A téma körüli számháborúban nem szeretnék részt venni, és a visszaélések hangoztatásával is óvatos lennék. (Mellesleg: A szakértői bizottságok évente több mint kétszázezer minősítést végeznek. Egy 2011-es internetes cikk szerint az NRSZH főigazgatója mindössze 198 esetet talált gyanúsnak az általa elrendelt rendkívül szigorú ellenőrzés eredményeként. Kétszázezerben 198 téves eset olyan alacsony arányú hibázást jelent, hogy a legprofibb termelő gyár minőségellenőrei is megirigyelnék.) Mindenesetre a minősítési eljárás szigorítását harangozták be, sőt eszközök bevonását is kilátásba helyezték.

Ez a szigorítás az irányelvekben az egyes betegségekhez meghatározott százalékpontok lecsökkentése volt. A pontok lecsökkentése eredményezhette azt, hogy mondjuk a térdprotézisre kapott 49% alapján 2010-ben még rokkant lehetett valaki, míg 2011-ben ugyanerre már csak 39% járt, és az illető kiesett az ellátórendszerből. Itt a gond, mert az Irányelv egyébként nem tekinthető diagnosztikai eszköznek, csupán a viszonyítást határozza meg, a tényleges mérés továbbra is hiányzik.

Ez a fajta "szigorítás" a pontozásban persze magyarázható nemzetgazdasági okokkal, a kiadáscsökkentés szükségszerűségével, és biztosan politikai okokkal is, mindenesetre szakmai indokot nem találtam benne. Mert aki ilyen módon kiesik az ellátórendszerből, az csak látszólag nem kerül pénzbe a társadalomnak, és csak látszólag javulnak a statisztikai mutatók. Ezek az emberek ugyanis munkanélküliként jelenhetnének meg a munkaerő-piacon, csakhogy az egészségi állapotukban nem történt változás, rehabilitáció híján az elhelyezkedési esélyeik egyáltalán nem javultak – sőt. Az egészségkárosodás miatt a mai telített munkaerő-piacon továbbra is hátrányban vannak, de már nem csak az egészséges, hanem azon "papírral rendelkező" megváltozott munkaképességű munkavállalókkal szemben is, akik foglalkoztatásával a cégek adókedvezményben részesülnek.

Tehát, rokkant, megváltozott munkaképességűnek minősített emberek munkakeresés helyett inaktívvá válnak, izolálódnak, mélyszegénységbe süllyednek, a rendszerből kiejtve és átejtve, megalázva a semmibe zuhannak, családjuk, barátaik, tágabb közösségük eltartására szorulva. A hajléktalanok, otthonukban nyomorgók, betegek, gondozást igénylő ellátatlanok száma pedig egyre csak növekszik. És ami bizonyosan állítható, a probléma elhallgatása ezen nem fog tudni változtatni.

2013 március 14.
 
K.P.
pestmegyei-hirhatar.hu

A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosítása konkrét határidő helyett a csak a tömegközlekedés akadálymentesítésének fokozatos megvalósítását tartalmazza.

Ez a Magyarország által is elfogadott nemzetközi szerződésekbe ütközik és sérti az emberi méltóság, valamint a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának követelményét. Az alapvető jogok biztosa ezért a rendelkezés felülvizsgálatát kérte az Alkotmánybíróságtól.

A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosított szövege nem ad megfelelő garanciát és kellő jogalapot arra, hogy belátható időn belül teljes mértékben megtörténjen a járművek, pályaudvarok, állomások és megállóhelyek akadálymentesítése, ezzel lehetővé váljon a tömegközlekedéshez való egyenlő esélyű hozzáférés – állapította meg az alapvető jogok biztosa.

Szabó Máté ombudsman alkotmánybírósági indítványának indoklásában arra emlékeztet, hogy - figyelemmel az Alaptörvény rendelkezéseire és az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatára - a magyar jogi szabályozásnak összhangban kell állnia a nemzetközi szerződésekkel, melyeknek Magyarország is részese. A módosítás azonban nemzetközi szerződésbe ütközik, ugyanis sérti az ENSZ „Fogyatékossággal elő személyek jogairól szóló” egyezményét, amelyet Magyarország is törvénybe iktatott. Ezért az alapjogi biztos kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy a kifogásolt rendelkezés nemzetközi szerződésekbe ütközését állapítsa meg, és semmisítse meg azt.

A módosított szabályozás emellett sérti az emberi méltóság, az Alaptörvényből levezetett mozgásszabadság, a tartózkodási hely szabad megválasztásának elvét is. Jelenlegi formájában ugyanis a törvény nem garantálja és kikényszeríthetővé sem teszi a tömegközlekedési eszközök és állomások mielőbbi akadálymentesítését. Az, hogy törvény az akadálymentesítés korábbi, határidőhöz kötött előírása helybe a fokozatosságot helyezi, visszalépést jelent az állam által már elért intézményvédelmi kötelezettségből. Az ilyen változtatás azonban – az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint – csak különös indok alapján lehetséges, ami jelen esetben nem áll fenn. Az ombudsman ezért azt is indítványozta, hogy a rendelkezést ebből a szempontból is vizsgálja felül az Alkotmánybíróság.

Az indítvány szövege a http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201300702Ai.rtf oldalon olvasható.

A Magyar Nők Szövetsége úgy szervez fogyatékos emberekről is szóló országos nőkonferenciát, hogy azon a súlyosan fogyatékos, kerekesszékben élő nők nem tudnak részt venni, a helyszín ugyanis nem akadálymentes. Ez még nem volna tragikus, csak szomorú. Tragikus az, ahogyan a Magyar Nők Szövetségének elnöke reagált.

Ezért a mozgássérült asszonyok demonstrációt szerveztek a konferencia helyszíne elé.

Amikor a MEOSZ Heine-Medin Szekciójának egyik, kerekesszékben élő női tagja szóvá tette a szervezőknek, hogy a fogyatékos emberekről is szóló konferencia helyszíne nem akadálymentes, akkor megértő, partneri hozzáállás helyett sértődött visszautasításban részesült. A nőszervezet elnöke közölte: Andrássy úti székházuk a magyar állam tulajdona, annak akadálymentessége kapcsán panaszával forduljon az állami vagyonkezelőhöz.

A tiltakozók nehezményezik, hogy a nők egyenjogúságáért, méltóságáért küzdő szervezet elnöke kioktat egy súlyos fogyatékossággal élő nőt, amikor az részt akar venni egy őt is érintő, róla is szóló konferencián. Szomorúnak tartják, hogy a Szövetség nőképébe a fogyatékos nők nem férnek bele. Ismét előállt az a helyzet, hogy valakik valahol, egy lépcsősor tetején a fogyatékos emberek problémairól beszélgetnek –nélkülük.

A konferencia egyik mai előadója Tamás Gáspár Miklós filozófus volt, aki a résztvevőknek megtartott előadása utána kiment a székház előtt demonstrálókhoz és nekik is megtartotta előadását, rövidített formában. A filozófus hozzátette: a magyar államnak be kellene tartania törvényi kötelezettségeit az akadálymentesítés kapcsán, a szervezőknek pedig ebben az esetben keresniük kellett volna egy akadálymentes helyszínt. 

A péntekig tartó konferencián szó lesz egyébként a nők közéleti szerepvállalásáról, gazdasági helyzetéről, jogaik érvényesüléséről, szociális és egészségügyi helyzetükről, továbbá a tudományban, az oktatásban és a kultúrában betöltött szerepükről. Ezeken a területeken a fogyatékos nők nem csupán a férfiakkal szemben, hanem ép társaikkal összevetve is rendkívül hátrányos helyzetben vannak. Felszólal többek között Szabó Máté ombudsman, Dr. Herczog Mária egyetemi docens és Dr. Demeter Judit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság volt elnöke. Csütörtökön az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala munkatársa azt mutatja be, hogy milyen a fogyatékossággal élő emberek helyzete a munka világában. 
 

2013 március 4.
 

MEOSZ

Tamás Gáspár Miklós előadást tart az utcán

Akadálymentesen látogatható a Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum. Sőt van akadálymentes WC is.

A fogyatékos emberek számára a belépés ingyenes, de a tárlatvezetésért fizetni kell 200 forintot személyenként csoportos bejelentkezés esetén. A csoportok érkezését előre be kell jelenteni!

Teljes árú belépő 700 Ft.

A kiállításon megelevenedik a magyarországi rádiós és televíziós műsorszolgáltatás kezdete, és a zűrzavaros XX. század, amely a széles körű kommunikáció térhódításának a százada is volt, és ahol óriási szerep jutott a rádiózásnak és televíziózásnak.

Cím: 1088 - Budapest, Pollack Mihály tér 8-10.

Telefonszám: (+36 (1)) 328-7744

E-mail: muzeum@radio.hu

Nyitva tartás: K-Szo 10-18

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) mélységesen csalódott az Alkotmánybíróságban, amiért az nem vizsgálta meg érdemben a rokkantnyugdíj eltörlésének alaptörvény-ellenességét, hanem formai okokra hivatkozva visszautasította a szervezet és több magánszemély által még tavaly nyáron benyújtott alkotmányjogi panaszt. Szomorú, hogy a jogállamiság őrei még vizsgálatra sem tartják érdemesnek azt, hogy a több évtizedes társadalombiztosítási befizetéseken alapuló rokkantnyugdíj egyik napról a másikra megszűnhetett Magyarországon.

A Alkotmánybíróságtól elvárható lett volna, hogy mérlegelje a probléma társadalmi súlyát, amikor a héten a beadvány befogadhatóságáról döntött, az intézkedés ugyanis több százezer nehéz helyzetben lévő család további, drámai elszegényedését okozza. A beadvány a MEOSZ álláspontja szerint mind formai, mind tartalmi szempontból megfelelt az alkotmánybírósági törvényben lefektetett követelményeknek, a testületnek foglalkoznia kellett volna az abban felvetett, egyébként rendkívül súlyos alkotmányossági problémákkal.

A beadványozók szerint a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló, tavaly januárban életbe lépett törvény több ponton sérti a jogállamiságot és számos alapjogba is ütközik. A kötelező társadalombiztosítási rendszerben szerzett nyugdíjjogosultságot nemcsak az öregségi, hanem a rokkantsági nyugdíj esetén is megilleti a tulajdonhoz való jog védelme. A rokkantnyugdíj eltörlése súlyosan diszkriminatív intézkedés, amellyel a törvény alkotói megsértették az érintettek tulajdonhoz való alapvető jogát. Az alkotmányos garanciákkal védett rokkantnyugdíj helyébe 30-50 ezer forint körüli ellátások léptek, amelyek bármikor csökkenthetők vagy megvonhatók, megállapításuknál nem számít, ki mennyi ideig dolgozott és ezalatt mennyit keresett. A rendkívül alacsony összegű ellátások veszélyeztetik a súlyos beteg és fogyatékos emberek életét, egészségét, a törvény ezzel megsérti az emberi méltósághoz és a szociális biztonsághoz való jogukat. Mindezek ellenére az Alkotmánybíróság nem gondolta, hogy érdemben kéne foglalkoznia a törvénnyel, az ombudsman korábbi indítványa esetén is csupán részletkérdéseket vizsgált. A beadványban az is szerepelt, hogy az érintetteknek mindössze egy nap felkészülési idejük volt a jogszabály kihirdetése és hatályba lépése között, ami sérti a jogbiztonság elvét, de a testület szerint a kellő felkészülési idő hiányának problematikája sem volt megfelelően kifejtve a panaszban. Az Alkotmánybíróság szerdai döntését követően a megváltozott munkaképességű emberek már csak nemzetközi fórumon remélhetik a jogsérelmeik orvoslását. A Szövetség támogatásával tizenhét magánszemély a strasbourgi emberi jogi bírósághoz is beadvánnyal fordult az ügyben. A MEOSZ reméli, hogy Strasbourgban ki fogják mondani, hogy a törvény nincs összhangban az Európai Emberi Jogi Egyezménnyel. (Ügyszám: IV/3157/2012.)

További információ: Hegedüs Lajos MEOSZ elnök (06-20/935-8752), Dr. Karsai Dániel ügyvéd, alkotmányjogász (06-30/363-417

Az IMF nem értett egyet a megváltozott munkaképességű emberek ellátásainak és a szociális ellátások csökkentésével, a szervezet egyetlen olyan intézkedést sem kért a hiteltárgyalások folyamán a magyar kormánytól, amely tovább rontaná a leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok helyzetét - mondta el Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap budapesti képviselője azon a múlt heti találkozón, amelyet több hazai érdekképviseleti szervezet kezdeményezett. Irina Ivascsenko kiemelte: az IMF a tárgyalások folyamán kifejezetten kérte, hogy a kormány ne hozzon a leszakadást tovább növelő intézkedéseket. A találkozón részt vett Hegedüs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke is.

A nyugdíjasokat és szegényeket képviselő szervezetek még tavaly ősszel kértek találkozót a Nemzetközi Valutaalap itteni képviselőjétől, mert kíváncsiak voltak arra, vajon tényleg az IMF nyomására kellett-e a kormánynak meghozni a szegény és a fogyatékos embereket sújtó megszorító intézkedéseket. Az IMF képviselője a több mint egy órás megbeszélésen cáfolta, hogy a szociális ellátásokat érintő kormányzati megszorításokat a Valutaalap kérte volna. Nem értettek egyet sem a munkanélküli ellátás folyósítási idejének csökkentésével, sem a megváltozott munkaképességű emberek ellátásainak csökkentésével, de a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését is korainak találták, ahogy ellenezték az adójóváírás kivezetését is, ami szintén a legkevesebbet keresőket, a szegényebb családokat sújtja. A szociális ellátások terén azt kérték a kormánytól, hogy azokat tegye célzottabbá, differenciálja őket úgy, hogy biztosan eljussanak azokhoz, akiknek a leginkább szükségük van rájuk. A budapesti irodavezető azt is elmondta, hogy a környező országok már a válságot megelőző időszak gazdasági teljesítményét nyújtják, Magyarország hozzájuk képest azonban nagyon le van maradva. A gazdasági növekedésnek, a befektetéseknek nem kedvez az adókörnyezet, az, hogy Magyarországon rendkívül gyakran változnak az adószabályok – tette hozzá Irina Ivascsenko.

Nincsenek alaposan felkészítve a fogyatékossággal élő fiatalok a munkaerőpiac kihívásaira. Ez derül ki az alapjogi biztos vizsgálatából.

Székely László alapjogi biztos szerint a fogyatékossággal élő fiatalok munkavállalását korlátozza, hogy sem a rájuk vonatkozó jogszabályi környezet, sem a foglalkoztatási-támogatási rendszer nem működik hatékonyan. Hiába szerepel az alaptörvényben a fogyatékkal élő emberek védelme és az egyenlő bánásmód követelménye, a Méltó kezdet ombudsmani vizsgálat során Székely megállapította, hogy mindennek ellenére több minden nehezíti a fogyatékkal élő fiatalok elhelyezkedését.

Nem csak az iskolai végzettség hiánya a gond, hanem a munkaerőpiac igényeihez képest az egyes szakiskolák képzése ugyancsak elavult. Az ombudsman a vizsgált csoportot oktató intézményekkel, és a velük foglalkozó civil szervezetekkel is konzultált, ami alapján megállapította, hogy nincsenek olyan munkáltatók, akik ezekkel az intézményekkel együttműködnének. Hátrányt jelent továbbá a gyakornoki helyek intézményeken belüli kialakítása, ami korlátozza a munkaerőpiac kihívásaira való felkészülést. A biztos szerint a munkáltatóknál gyakran hiányosak a munkavégzés speciális feltételei. 
 

2013 december 4.
 
vs.hu