Meosz hírek: új rehabilitációs rendszer

Hírek - 2014-01-12
Meosz hírek: új rehabilitációs rendszer

A fogyatékos, megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó új rehabilitációs rendszer az érintettek és a civilek szemével

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal kétségtelenül tudományos igényű, széleskörű értékeléséhez hasonló tanulmány elkészítésére egy civil szervezetnek nincs módja, hiszen nem állnak rendelkezésre ugyanazok az adatok és a szakértői felkészültség is más irányú.

Ezért, a mi helyzetértékelésünk, csak a tevékenységünk során szerzett tapasztalatokról, az érintett emberek szubjektív félelmeiről, érzéseiről, a hozzánk érkezett panaszokból megismerhető emberi sorsokról, esetenként, emberi és családi tragédiákról és szólhat, hiszen ha van sikeres rehabilitáció - ami azért nyilvánvalóan van - annak híre és leírása csak a legritkább esetben jut el hozzánk, - így működik az emberi lélek.

A rehabilitációra vonatkozó kiinduló szándék, természetesen nem vitatható, mi magunk is évtizedek óta hangoztatjuk, hogy a fogyatékossággal élő, egészségkárosodott emberek társadalmi felzárkóztatásának nem lehet más sikeres eszköze, mint a rehabilitáció.

Ugyanakkor, szintén hangoztatjuk és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási rehabilitációban sikeres országok tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy a rehabilitáció nem értékelhető egy - egy elkülönülő területen, az csak akkor lehet sikeres, ha felöleli az emberi élet valamennyi területét.

A rehabilitáció hazai tapasztalatai sajnos már több évtizede azt mutatják, hogy a mindenkori döntéshozók úgy akarnak sikeres rehabilitációt megvalósítani, hogy az, lehetőség szerint, minél kevesebbe, vagy éppen semmibe se kerüljön.

Ez a szándék azonban ellenkezik a gazdaság legalapvetőbb tételével, miszerint befektetés nélkül, nincs eredmény.

Nos, itt a fő probléma a magyar rehabilitációs kísérletekkel.

A magyar gondolkodásmódban, a rehabilitációra fordítandó forrásokat kiadásnak és nem, megtérülő beruházásnak és befektetésnek tekintik a mindenkori döntéshozók.

Ebből a szemléletből, pedig csak az következhet, hogy akkor a cél, a kiadások azonnali, lehetőség szerint, minél nagyobb mértékű csökkentése, de legjobb esetben is, csak a korábbi kiadások nominál értéken történő szinten tartása, ami reálértéken csökkentést jelent.

A 2012. január 1. napjától kezdődő új rehabilitációs rendszernek kétségtelenül vannak pozitívumai, ezek azonban inkább szervezeti szinten jelentik az előrelépés lehetőségének az ígéretét.

Mindenképpen pozitív döntés, hogy a rehabilitáció szervezeti rendszerét egységesítették - sajnos jelentős források és a sikeres rehabilitációs tevékenység folytatásához szükséges anyagi többlet lehetőségek biztosítása nélkül.

Egy új Hivatal, álljon az bármely elkötelezett vezetőkből és emberekből - mert az egységes új rehabilitációs szervezetben igenis vannak ilyenek, - megfelelő források nélkül, nem tud sikert elérni.

Sajnos az egységes irányítású rehabilitációs szervezet kompetenciája sem terjed ki a rehabilitáció valamennyi célterületére, így a rehabilitáció komplexitása csak a szakértői testületekbe delegált tagok többirányú felkészültségét jelenti, ami azonban nem jelent tényleges rehabilitációs eszközrendszert, legfeljebb, jó esetben, egységes rehabilitációs szemléletet.

Az új rendszerben sincs sem formális, sem informális szervezeti kapcsolat a foglalkoztatási, az egészségügyi, a képzési - átképzési és a szociális rehabilitációs terület között.

Annak ellenére, hogy a jelenlegi kormányzati struktúrában ezeknek a területeknek többsége egy minisztérium irányítása alá tartozik, valójában, a területi, szakmai, gazdasági, irányítási elkülönültség változatlanul fennáll.

Mindezek és még sok egyéb részlettényező hiánya miatt, ma sem beszélhetünk Magyarországon egységes rehabilitációs rendszerről, ami aztán meg is mutatkozik a rehabilitáció sikerességében.

Az érintett emberek szintjén, az új rehabilitációs rendszer a következőket jelenti:

1. Megszűnt, a korábban, a társadalombiztosítási jogviszony időtartamától, a társadalombiztosítási befizetések, valamint az egészségkárosodás mértékétől függő, biztosítási alapú, kiszámítható ellátást biztosító rokkantsági nyugdíj rendszer. A rokkantsági nyugdíj, korábban, a szakmai munkaképességüket legalább 2/3 részben elvesztett, - majd később legalább 50 %-os össz - szervezeti egészségkárosodást elérő, az életkor alapján megállapított, "elvárt" biztosítási jogviszonnyal rendelkező megváltozott munkaképességű embereket illette meg.

E kiszámítható és a korábbi Alkotmányban, mintegy garantált, biztosítási alapú rendszer helyébe, egy szociális segély jellegű, felső összegében maximált ellátás lépett, amely az egészségkárosodás mértékétől, illetve rehabilitálhatóság lehetőségétől függően, időben nem korlátozott rokkantsági ellátást, vagy legfeljebb 3 év időtartamra megállapítható rehabilitációs ellátást jelent.

2. A korábban rokkantsági nyugdíjban részesülő emberekre, a tömegkommunikáció által generált módon ráterelődött a csalás gyanúja, hiszen a rendszerátalakítás egyik indokaként a kommunikáció az EU átlagánál lényegesen magasabb rokkantási nyugdíjas létszámot, illetve a visszaélések nagy számát jelölte meg. Ezt a gyanút szintén erősítette az "önkéntes" - valójában kötelező felülvizsgálatok elrendelése közel 200 ezer ember számára.

Mára, éppen az NRSZH statisztikája által is bizonyítottan kiderült, hogy Magyarország az EU középmezőnyében van a munkaképes korú megváltozott munkaképességű emberek aránya tekintetében, csak a korábbi statisztika ide számította a munkaképes kort betöltött, valamikor rokkantsági nyugdíj ellátásban részesülő, majd öregségi nyugdíj korhatárt elért személyeket is.

Tipikus példa arra, hogy a statisztikával hogyan lehet a döntéshozókat és a közvéleményt károsan befolyásolni, ha az almát, a banánnal hasonlítjuk össze.

Az NRSZ statisztikája azt is bizonyítja, hogy a rendszerben nincsenek "csalók" mert a legszigorúbb komplex vizsgálatok döntő többsége nem az állapítja meg, hogy az adott embernek nincs egészségkárosodása, legfeljebb az új minősítési rendszer szerint, az egészségkárosodása mértéke nem 40 %-os, hanem "csak" 39 %, vagy a korábbi 50 % helyett, "csak" 48 %.

Ez persze adott esetben azt jelenti, hogy kiesik az ellátó rendszerből, vagy lényegesen csökken az ellátása.

3. Az új ellátó rendszer, az egészségkárosodás mértékétől, illetve a vélelmezett rehabilitálhatóságtól függően, a minimálbér meghatározott százalékában maximálta az elérhető ellátás mértékét, lényegében függetlenül a korábbi jövedelem alapján befizetett járulékok és a szolgálati idő mértékétől.

Így fordul az elő, hogy a korábban átlagosan 30 évi szolgálati idő alapján megállapított, átlagosan 70 ezer forint összegű rokkantsági nyugdíj helyett, az új szabályok alapján megállapított rehabilitációs ellátások átlagos összege 37 ezer, a rokkantsági ellátások átlagos összege, pedig 55 ezer forint.

Így, az évtizedek alatt, a társadalombiztosítási rendszerbe a munkavállaló, illetve a munkáltató által befizetett járulék, az egyén számára elveszett.

4. Az új minősítési rendszer "transzparensnek nevezett" pontrendszere alapján, nagyon gyakori, hogy a korábbi egészségkorosodás mértékénél - a megmaradt egészségi állapotból visszaszámítva, - néhány százalékponttal alacsonyabb egészségkárosodást állapít meg a komplex vizsgálat, amely állapot javulást jelez olyan esetekben is, amely esetekben a korábbi betegségekhez képest, újabb, maradandó egészségkárosodást eredményező betegségek léptek fel.

Ez, pedig elegendő ahhoz, hogy a korábbi ellátás helyébe, az új szabályok szerint megállapításra kerülő ellátás lépjen, amely gyakran, a maximális felső határ miatt, esetleg felét jelenti a korábbi ellátásnak.

Az egyébként korrekt statisztika, ebben az esetben azt mutatja, hogy nem maradtak kevesebben ellátatlanok, csak az nem mindegy, hogy az ellátása korábban átlagosan 70 ezer forint volt, a mostani ellátása, pedig átlagosan mondjuk 37 ezer, vagy rokkantsági ellátás esetén 55 ezer forint.

A 70 ezer forintos jövedelem kategóriában igen jelentősnek számító 20 -30 %-os jövedelem csökkenés egzisztenciákat tesz tönkre, de makrogazdasági szinten is káros, hiszen csökkenti a fogyasztást, ezáltal az ÁFA bevételt, valamint rontja az általános foglalkoztatási helyzetet.

5. Mindezeket az anomáliákat feloldhatná, ha a rehabilitációs rendszer ténylegesen jól működne és az ellátások csökkenésének, vagy megszűnésének helyébe valódi, megfelelő jövedelmet biztosító tartós munkalehetőségek lépnének.

A valóság azonban az, hogy a jelenlegi magyar gazdaság nem képes felszívni a rehabilitációs rendszerből megfelelő képzés, felkészítés, egészségügyi és szociális rehabilitáció nélkül kilépő emberek többségét, hiszen a munkaerő - piac, - a folyamatosan kommunikált néhány százalékpontos javulása ellenére is,- még a teljesen ép munkavállalók jelentős részével sem tud mit kezdeni.

Ami pozitív tény, hogy a rehabilitációs kártya bevezetése valóban új lehetőséget biztosít a viszonylag alacsony egészségkárosodással élő - korábban rendszeres szociális járadék ellátással rendelkező - emberek számára, azonban még e kedvező tendencia is csak azt jelenti, hogy a rehabilitációs kártyát kiváltó emberek mintegy 22 - 25 %-a talált munkát a nyílt munkaerő - piacon.

6. A rehabilitálhatóság esélyeit és a munkaerő - piaci esélyeket jelentősen rontja, hogy a megváltozott munkaképességű emberek mintegy 60 -65 %-a kis településeken él, ezek közül is koncentráltan Észak Magyarországon és a Dél - Alföldön.

Mintegy 65 -70 %-uk alacsony képzettségű, legfeljebb általános iskolai végzettséggel, vagy elavult, a munkaerő - piacon nem keresett szakmával rendelkezik, mintegy 65 %-uk, pedig 50 év feletti.

Ezek a tényezők, még az ép munkavállalók esetében is különleges munkaerő - piaci hátrányt jelentenek.

7. A jelenlegi szabályozásnak vannak olyan korlátozó elemei, amely a megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedési esélyeit és motivációit is rontják, makrogazdasági szinten is károsak az állami költségvetés számára.

Ilyenek például:

- Az ellátásban részesülő emberek esetében fennálló jövedelem korlátok, amelyek a munkát találó megváltozott munkaképességű embereket és munkáltatóikat csalásra, fekete munkavégzésre ösztönzik.

- A munkaképességüket több mint 1/3 részben elvesztett, de ellátásra nem jogosult emberek teljes kirekesztése a rehabilitációs ellátásokból és kedvezményekből.

- A támogatott foglalkoztatásban korábban részt vevő, az új szabályok alapján onnan kikerülni kényszerülő megváltozott munkaképességű emberek kirekesztése a támogatott foglalkoztatásból.

Sajnos, sokáig lehetne sorolni azokat a szinte érthetetlen részletrendelkezéseket, amelyek feloldása nem eredményezne költségvetési többletkiadást, sőt, ezzel éppen ellentétesen, költségvetési többlet bevételt jelentene az állami költségvetésnek, többlet jövedelmet, ezáltal a megélhetési színt javulást az egyes embereknek.

Természetesen, ezeket, a valós helyzet ismerete alapján megfogalmazott a javaslatokat időről időre eljuttatjuk a döntéshozók számára, azonban nagyon nehéz keresztül törni, még ésszerűséggel is a gyanakvást és a bürokráciát, bár kétségtelen, hogy néhány javaslatunk beépült a szabályozásba.

Nyilvánvaló, hogy bármely változás hozhat eredményeket és sérthet érdekeket, ezért a változásokat csak több oldalról érdemes vizsgálni.

Mi úgy értékeljük, hogy a gazdaság fellendülése és a munkaerő - piacon tényleges munkaerő kereslet keletkezése nélkül, a megváltozott munkaképességű emberek tízezreinek nincs esélye a társadalmi felzárkózásra, a jövedelmeik csökkenése miatt, azonban komoly esélyük van a leszakadásra.

Szövetségünk, évtizedek óta nyújt megváltozott munkaképességű emberek számára munkaerő - piaci szolgáltatásokat.

E szolgáltatások tapasztalatai alapján azt állíthatjuk, hogy a jelenlegi munkaerő - piacon nem keresettek az alacsony képzettségű, viszonylag magas életkorú - amely a képezhetőséget is befolyásolja -, kistelepüléseken, vagy munkaerő - piaci szempontból hátrányos helyzetű térségekben élő megváltozott munkaképességű személyek.

A jelenlegi rehabilitációs rendszer még megközelítően sem képes olyan komplex szolgáltatásokat nyújtani, amelyek a foglalkoztatási rehabilitáció helyzetét meghatározó módon javíthatnák.

Szükségesnek tartjuk és a jelenlegi helyzet javulását eredményezhetné a felesleges, a foglalkoztatási motivációt rontó korlátok sürgős feloldása.

Nem tartjuk megkérdőjelezhetőnek a rehabilitáció, mint célirány tartós fenntartását, azonban a fokozatosság elvének alkalmazása, a jogi szabályozásnak a gazdasági folyamatokhoz történő igazítása, a makrogazdasági érdekekkel is összeegyeztethető emberiesség alkalmazása és a rehabilitációs rendszerbe történő beruházás nélkül ennek sikeressége nem valósulhat meg.

2014 január 7.
 
Dr. Hegedüs Lajos, rehabilitációs humán és műszaki tanácsadó - a MEOSZ elnöke