Meosz hírek: Amerikából jöttem

Hírek - 2014-02-22
Meosz hírek: Amerikából jöttem

Amerikáról olvasni, filmet nézni egészen más, mint Amerikát megtapasztalni. Mielőtt 18 órás repülőút után először pillantottam meg a kétszer ötsávos autópályák világát, tudtam, kerekes székemmel nem kell majd sok akadályt leküzdenem, hiszen Amerikában fejlett az akadálymentesítés, jó a technikai színvonal, van pénz az ilyesmire. A Floridában eltöltött 12 nap alatt mégis egészen mást tapasztaltam, mint amire számítottam.

Természetesen abban nem volt hiba, hogy a férfi és női mosdókban mindenütt akadt egy-egy nagyobb box a kerekes székeseknek. A nálunk olykor-olykor fellelhető mozgássérülteknek szánt WC-k viszont sokkal előkelőbbek, tengernyi kapaszkodóval, riasztóval felszereltek. Amerikában egy-két kapaszkodó, nagyobb terület, és néhány helyen - ritkán - alacsonyabbra szerelt mosdó található, viszont az mindenütt. Szerényebb a felszereltség, viszont bárhol rendelkezésre áll, ahol van nyilvános WC, ott kerekes székeseknek is van. Kicsi üzlettől a nagyáruházig, kiránduló helytől a kocsmáig sehol se kellett kétségbeesetten keresni az alkalmas mellékhelységet.

Természetesen nemcsak az illemhely volt akadálymentes, hanem az épületekbe való bejutás is. Nemcsak az állami intézmények, közparkok, stadionok és múzeumok, de a magánlétesítmények, vendéglők, boltok, sétahajók, szállodák és szórakoztató műintézetek is akadálymentesek, jöjjön csak a nagyérdemű közönség bátran, jöjjön a bottal totyogó nyugdíjas, a babakocsis kismama, a kerekes székes mozgi, hisz mindenkinek az az érdeke, hogy érezze jól magát és költse a pénzét, mint bárki más. Még ezt is hétköznapi dolognak tartottam volna a világ egyik legfejlettebb országában, ha Key Westen, Amerika legdélebbi településén rá nem bukkanok a sziget legöregebb házára. Francis Watlington kapitány 1829-ben épült, karibi stílusú, fából épült otthona az utcaszint fölött úgy egy méterrel kezdődik. Sebaj, gondoltam, menjünk be legalább az udvarra, onnan is had nézzem meg. És lám, az udvarból a ház stílusához illeszkedő, díszes fa rámpa vezet be a házba - még ezt is akadálymentesítették, hogy az ingyen látogatható múzeumot bárki megtekinthesse. Ez azért már elismerésre méltó.

A parkolást is jól megoldották, szinte mindenütt van elegendő, kizárólag mozgássérülteknek fenntartott parkoló, ahol kizárólag mozgássérültek parkolnak, hisz ki az a bolond, aki minimum 250 dollár büntetést kockáztat egy pár perces megállásért. De ez még semmi, egy idő után megtapasztaltam, hogy sehol se találni olyan mozgássérült parkolót, amelyből ne vezetne akadálymentes lejtő a járdára. És ha már fent vagy a járdán, bátran elindulhatsz északra vagy délre, keletre vagy nyugatra, a legközelebbi sarkon vagy átkelőhelynél ugyancsak akadálymentes a le és feljutás, nem kell ugratni, nekirugaszkodni, kockáztatni.

Hát, hiába, gondolom, a pénz mindent megold. Jó nekik.

Aztán egyik nap, amikor feleségem bemegy egy üzletbe, ahová én nem akarok bemenni, mondván, élvezem inkább a floridai napsütést kerekes székemben üldögélve, megtalálom a tökéletes akadálymentesítés okát. Ahány ember kijön az üzletből vagy bemegy, rámnéz és megkérdezi: "Be akarsz menni? Nyissam az ajtót?". Végül már arrébb gurulok, hogy jól látható legyen, nem a boltba igyekszem, de néha még így is rákérdez egy-egy arra haladó: "Segíthetek?".

Nyitotta volna az ajtót a tetovált punk, a nyakkendős indiai, a spanyolul karattyoló, népes pereputtyát terelgető kubai bevándorló, a csókolózó fiatal pár, a morcképű matróz, a lazán dülöngélő vidám néger, mert mind amerikai. És Amerikát az élteti, hogy minden amerikai egyenlő, minden amerikainak ugyanazok a jogai. És mert Amerikában mindenki tudja, ahhoz, hogy ő egyenlő legyen, másnak is egyenlőnek kell lennie. Amerikában ezért érti az utca embere, hogy mindenkinek joga van az akadálymentes, önálló élethez, legyen bár fogyatékossággal élő, vagy sem. És ha ez éppen nincs meg, akkor segíteni kell, - nyitni kell az ajtót -, ahol meg lehet, ott meg kell teremteni.

Amerikában az utcán tapasztalom meg, amit itthon még a politikai lózungokban sem. Ott mindenütt látom, az egyenlőség, az esélyegyenlőség megteremthető.

Nem az építészeti megoldásoktól vagyunk messze, hanem az amerikai gondolkodástól. De attól nagyon, de nagyon messze vagyunk. 
 

2014 február 7.
 
Dr. Derera Mihály