Keresés
Tájékoztató a közlekedőképesség-minősítési rendszer felülviz
Európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztési informáci

Meosz hírek: Átejtő kiejtős - megrokkant rendszer

Hírek - 2013-03-15
Meosz hírek: Átejtő kiejtős - megrokkant rendszer

Egyre több hírt hallani arról, hogy rokkant, megváltozott munkaképességűnek minősített emberek élete borul fel, életminősége zuhan egy alacsonyabb szintre, mert a 2010-11-ben átalakított ellátórendszer szerint már nem jogosultak az ellátásra – pedig egészségkárosodásuk változatlan, vagy rosszabb állapotban, de fennáll.

Hétköznapi logikánk szerint akkor mondják egy emberre, hogy megváltozott munkaképességű, ha "hiányzik" valamilyen képessége, vagy legalábbis meghatározott tevékenységekben alacsony szintű teljesítményt mutat a többséghez képest. Első olvasatra talán megfelelőnek is tűnhet egy ilyenfajta megközelítés, de a valóságban ez a gondolkodás súlyos jogsértésekhez vezethet.

A hétköznapi gondolkodás szerinti magyarázatunk szakmai megvalósítás és értelmezés szempontjából sok és nehezen megoldható problémát vet fel. Miközben maguk az érintettek is, akik megkapják a "fogyatékos", vagy "megváltozott munkaképességű" minősítést, elhiszik, hogy képességeik megállapítása egy kiforrott és stabil szakmai rendszeren alapszik, a valóságban a minősítés viszonylagos kérdés.

A viszonylagosság két okból is következik. Az egyik ok az, hogy a minősítést sohasem az érintett személy végzi, hanem valaki más. A másik ok, hogy ez a valaki úgy végzi a minősítést, hogy valamihez képest, valamihez viszonyítva tesz megállapítást az érintettről. Ha megváltoztatjuk a minősítő személyét, vagy a minősítés eszközét, teljesen más eredményeket kapunk.

Például, a mindannyiunk fejében élő minta szerint a pácienst megvizsgálja az orvos, és az egészséges emberhez viszonyítva minősíti betegnek. Vagy a nem jól tanuló gyermeket elviszik a nevelési tanácsadóhoz, ahol az átlagos teljesítményekhez képest minősítik tanulásban akadályozottnak. Vagy elmegy egy egészségkárosodottá vált családtagunk a szakértői bizottsághoz, és ott a szakértők az átlagos egészségi állapothoz képest minősítik őt rehabilitálhatónak, vagy rokkantnak.

Mind az orvosok, mind a nevelési tanácsadóban dolgozó gyógypedagógusok és pszichológusok magas szintű képzést, szakmai gyakorlatokat, és folyamatos továbbképzéseket telesítenek, hogy munkájuk elvégzésére alkalmasak legyenek. A betegség, vagy tanulási zavar minősítéséhez sokféle, és többszörösen ellenőrzött és kipróbált eszközöket használnak, kezdve a sztetoszkóptól, az MRI-n és 3D ultrahangon át, a különféle személyiség és képességtesztekig. A fent említett minősítési viszonylagosságot tehát a magas színvonalú szakemberképzéssel és a mérés objektivitását biztosító eszközök használatával csökkentik le.

Ugyanerre a mintára működik a felnőtt egészségkárosodott emberek állapotának minősítése is. Orvosok, szociális munkások és foglalkozási rehabilitációs szakemberek végzik a minősítést, akik jogszabályban (a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló 2011. évi CXCI. törvény 27. § alapján, a foglalkozási rehabilitációs szakértőkről szóló 8/2012. (II. 21.) NEFMI rendeletben) meghatározott végzettséggel rendelkeznek, sőt a megfelelő szakemberek egy nyilvánosan elérhető névjegyzékben is szerepelnek, ami elérhető a Szociális Portálon.

Az emberek többsége, ha súlyos betegséget állapít meg nála egy orvos, általában felkeres még legalább egy további szakembert, hogy bizonyosságot szerezzen a diagnózisa érvényességéről. Mivel az egészségkárosodás illetve rokkantság minősítését központosították a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalban ( NRSZH-ban), ezért sok választása nincs annak, aki bizonytalan minősítése helyességében. Egy dologra azért van lehetőség, hogy rákérdezzen a Kormányhivatalnál, vagy megnézze a szakértői minősítés aláíróinál, hogy ki és milyen végzettséggel vett részt a minősítési eljárásban, majd leellenőrizze, hogy szerepelt-e az illető a szakértői névjegyzéken.

Persze a névjegyzékben szereplés még önmagában nem garancia arra, hogy a kapott minősítéssel elégedett lesz az ember, de érdemes utánajárni, mert a nem megfelelő szakember részvétele a minősítésben eljárási hiba, tehát a minősítés is érvénytelen, és egy ilyen érvénytelen minősítés alapján legalábbis nem lehetne kikerülni az ellátórendszerből.

A minősítésével elégedetlen, panaszos emberek magas száma, és a jelenleg a névjegyzékben minősítés végzésére feljogosított szakemberek aránya alapján akár azt is feltételezhetnénk, hogy az eljárásban résztvevők egy része nem megfelelő felkészültséggel végzi a munkáját. Mindenesetre a nagyszámú elmaradásra és az ügyintézési határidő elmulasztására ez magyarázat lehet. Magam részéről nagyobb gondnak látom a megfelelő eszközök használatának hiányát.

A minősítési eljárásban orvosi, szociális és foglalkozási rehabilitációs mérésekkel kellene találkoznunk. A beszámolók többsége alapján azonban az orvosok "ránézésre" végzik a minősítést. A megfigyelés és kikérdezés egyébként elfogadott diagnosztikai módszer, nem ezzel van a gond. A gond a megfigyeltek alapján adható százalékpontokat meghatározó ún. Szakmai Irányelvvel van. Az Irányelv (leegyszerűsítve a lényegét) tartalmazza az összes ismert megbetegedést, és meghatározza, hogy az egyes betegségek hány százalékkal rontják az egészségi állapotot.

2010-11-ben sok hír keringett arról, hogy a rokkantak száma "túl magas" hazánkban, és a "visszaélések miatt" sok a jogosulatlan igénybevétel. A téma körüli számháborúban nem szeretnék részt venni, és a visszaélések hangoztatásával is óvatos lennék. (Mellesleg: A szakértői bizottságok évente több mint kétszázezer minősítést végeznek. Egy 2011-es internetes cikk szerint az NRSZH főigazgatója mindössze 198 esetet talált gyanúsnak az általa elrendelt rendkívül szigorú ellenőrzés eredményeként. Kétszázezerben 198 téves eset olyan alacsony arányú hibázást jelent, hogy a legprofibb termelő gyár minőségellenőrei is megirigyelnék.) Mindenesetre a minősítési eljárás szigorítását harangozták be, sőt eszközök bevonását is kilátásba helyezték.

Ez a szigorítás az irányelvekben az egyes betegségekhez meghatározott százalékpontok lecsökkentése volt. A pontok lecsökkentése eredményezhette azt, hogy mondjuk a térdprotézisre kapott 49% alapján 2010-ben még rokkant lehetett valaki, míg 2011-ben ugyanerre már csak 39% járt, és az illető kiesett az ellátórendszerből. Itt a gond, mert az Irányelv egyébként nem tekinthető diagnosztikai eszköznek, csupán a viszonyítást határozza meg, a tényleges mérés továbbra is hiányzik.

Ez a fajta "szigorítás" a pontozásban persze magyarázható nemzetgazdasági okokkal, a kiadáscsökkentés szükségszerűségével, és biztosan politikai okokkal is, mindenesetre szakmai indokot nem találtam benne. Mert aki ilyen módon kiesik az ellátórendszerből, az csak látszólag nem kerül pénzbe a társadalomnak, és csak látszólag javulnak a statisztikai mutatók. Ezek az emberek ugyanis munkanélküliként jelenhetnének meg a munkaerő-piacon, csakhogy az egészségi állapotukban nem történt változás, rehabilitáció híján az elhelyezkedési esélyeik egyáltalán nem javultak – sőt. Az egészségkárosodás miatt a mai telített munkaerő-piacon továbbra is hátrányban vannak, de már nem csak az egészséges, hanem azon "papírral rendelkező" megváltozott munkaképességű munkavállalókkal szemben is, akik foglalkoztatásával a cégek adókedvezményben részesülnek.

Tehát, rokkant, megváltozott munkaképességűnek minősített emberek munkakeresés helyett inaktívvá válnak, izolálódnak, mélyszegénységbe süllyednek, a rendszerből kiejtve és átejtve, megalázva a semmibe zuhannak, családjuk, barátaik, tágabb közösségük eltartására szorulva. A hajléktalanok, otthonukban nyomorgók, betegek, gondozást igénylő ellátatlanok száma pedig egyre csak növekszik. És ami bizonyosan állítható, a probléma elhallgatása ezen nem fog tudni változtatni.

2013 március 14.
 
K.P.
pestmegyei-hirhatar.hu