Meosz hírek: Nemzeti Mutyi

Hírek - 2013-07-08
Meosz hírek: Nemzeti Mutyi

Nemzetünk egyedülálló kincse, a magyar nyelv hatezer éves története során elsősorban annak köszönhette fennmaradását, hogy képes volt az új fogalmakat beolvasztani, sajátjának érezni és eredeti magyar szóként használni és fejleszteni. Amikor a francia udvart majmolva a köznép közt is elterjedt a kártyajáték, hamarosan megjelent a "moitie", a hamiskártyások használta "felezés". S amikor a közös nyereséget titkos megállapodással biztosító üzlet már itthon is szép fejlődésnek indult, a francia szót népies ízzel vette át a magyar nyelv, imígyen: mutyi. Alig telt el néhány évtized, már gyakorivá és közismertté vált a "mutyiban van" és a "mutyizik" kifejezés, s valljuk be, száz évvel ezelőtt ugyanúgy gyakori volt a piszkos üzlet, mint manapság. Így vagy úgy, de nyelvünk élelmességét és rugalmasságát is felülmúlja az a fejlődés, ami évtizedek helyett tíz hete következett be édes anyanyelvünkben, s vált közismertté. Az új fogalom neve: Nemzeti Mutyi (rövidítve NM). Azaz: dohánybolt.


Itt jártam a héten. Igaz, a dolog nem volt olyan egyszerű, mint gondolnák.

Mert a mutyi ugyan nemzeti, de nem akadálymentes. (Igaz, törvény szerint annak kellene lennie, de hát ki az, aki ebben az egész ügyben törvény szerint járt el?) Néhányat megtekintettem a közelben. Az egyiknél lehetetlen volt autóval megállni, gyalog meg olyan hosszú lett volna az út, hogy a rossz lábammal sose érnék oda. A másiknál parkolni könnyedén lehetett, de három lépcső tette számomra megközelíthetetlenné a mutyi kívánatos portékáit.

Nem részletezem a mozgássérült mutyizni akaró előtt tornyosuló akadályokat, mert azért végül is megtaláltam az ideális NM-et, azaz trafikot. Csábosan terült el a közeli parkoló mellett, szép díszköves út, csillogó vakablakok, ígéző 18-as karika, akár szexbolt is lehetne, de nem az. Egyszerű, tiltott élvezeteket rejtő, fülledten felnőttes Nemzeti Dohánybolt.

Bent három(!) alkalmazott, ízléses pult, pár doboz cigi. Nem vicc, tényleg pár doboz, úgy öt-hat féléből. Fizetni csak készpénzzel lehet. "Van terminál, de még nem működik, tán a jövő héten" - szabadkozik az alkalmazott, míg a társával közösen megpróbálja beütni a cigi árát a pénztárgépbe. "Cigi is lesz" - mondja a harmadik pulttámasztó, aztán a gyerekével belépő fiatalasszonyhoz fordul: "Sajnálom, ha a gyerek bent van, nem szolgálhatom ki." "Hagyjam kint egyedül?" - ámul el az asszony és mérgesen távozik. "Na, ez is megsértődött"- állapítják meg, és én is egy kicsit lehangolva távozom a kopár boltból.

Szebbre, jobbra számítottam. Valami kicsit bűnösre, amit csak mi tudhatunk, akik ide beléphetnek, valami jóféle pipa elillanó füstjére, halk muzsikára: "Egy kis cigaretta, valódi, finom...", a régi szép koncessziós időket idéző fotográfiára, mondjuk Mária néniről, a hadiözvegyről, aki parányi trafikját férje hősiességéért kapta, s még a szocializmusban is ott őrizte ura fényképét a belvárosi trafik falán, amint őrmesteri egyenruhájában virít Aleppónál. Hiányzott innen a termék tisztelete, amiből élnek, hiányzott a régi trafikokban díszként kiállított vagyont érő kubai szivar, hiányzott az egyre szaporodó borszaküzletekben látható szakmai büszkeség, hiányzott a betérő vásárlót csábító ízlés és hangulat. Semmi sem idézte a szerelmes óra után lágyan elpöfékelt cigi lágy gomolygását, a naplementekor elszívott pipa napbúcsúztató élvezetét, a reggeli kávéhoz gyújtott bagó ébresztő kaparását.

A tulajdonosok persze tudják, húsz éven át akkor is betérünk hozzájuk, ha semmihez sem értenek, ha nem kívánnak bennünket jól kiszolgálni, hisz oly kevés helyen kapható majd cigaretta, hogy senkinek sem lesz kedve odébb vándorolni egy másik boltba, ahol szakszerűen vagy a termék és fogyasztója iránti tisztelettel bánnak vele.

Tudom, nem is ez a cél. Ötezer egyszerű elosztó hely nyílt meg, elosztva a népnek a bűnös terméket és a híveknek a jó kis jövedelmet.

Az egyetlen öröm, hogy úgy tűnik, néhány trafikjától megfosztott mozgássérült visszakapta a megélhetési lehetőséget. Igaz, nem koncessziós jog formájában, hanem "ideiglenes" jelleggel. Ami azt jelenti, ugyanolyan üzletet kell nyitniuk, mint a többieknek, de bármikor indoklás nélkül felmondhatják az engedélyüket.

Hogy miért? Egyszerű. Ők kerekesszékben élnek vagy mankóval járnak. Trafikosok. A többiek jórészt mutyiban vannak. Nemzeti Mutyiban. 
 

2013 július 4.
 
Dr Derera Mihály