Meosz hírek: Képeslap a nyaralásból

Hírek - 2013-07-29
Meosz hírek: Képeslap a nyaralásból

Itt a nyár, ki erre megy, ki arra megy, de néha - ritka, szép alkalom - együtt is van a család.

Persze nagymaminál és nagypapinál, azaz nálunk. Három napi sütés-főzés (hogy azzal már ne kelljen időt tölteni), Silvy lányunk érkezik Pistivel, a férjével és Kira unokánkkal egy hétre Angliából, s persze átjön Laci is, a bátyja, kínai feleségével, meg az egész família, dédimamástól a sógorig. Még jó, hogy én egyke vagyok, Éva "nagyi" másik három testvére meg Angliában él, mert ha mind összejönnénk, termet kéne bérelni a családi ebédeknek. Szép napokat töltünk együtt, magyaros kajákkal és tanulságokkal.

Nagypapinak és nagymaminak persze ilyenkor jó pofát kell vágni mindenhez, de azért rémülten nézzük Silvyke gyönyörű új tetkóját, a lapockáira festett két angyalszárnyat a felirattal: Fallen Angel. Ugye tudod, hogy csak egy bukott angyal van?- mondja rémülten nagymami a lányának. - Az nem más, mint a Sátán - borzong és berzenkedik. Aztán megérkezik kinai menyünk, aki megtekinti a jó pénzért készült alkotást és visítva lelkesedik: - Milyen édi csirkeszárnyak!

Tanulság: ami az egyiknek maga a gonosz rémületessége, a másiknak maximum egy vasárnapi ebéd részlete. No nem baj, majd ha hazamennek, megpróbáljuk megemészteni.

Tábortüzet rakunk a kertben, kezdődik a régóta várt családi szalonnasütés. Jó vastag füstölt szalonna kerül a nyársra, akad mellé vereshagyma és bor is, jó kovászos kenyérre csepeg a zsír. Unokám persze juszt se süt, nem szereti a húsféléket, pláne a szalonnát. Sebaj, másnap ebédre jóféle besamelles-sajtos sült makarónit készít neki a jó nagypapi, falja is derekasan. Kihasználva a jó falattal szerzett helyzeti előnyt a homályba burkolózó bizonyítványról faggatom. Van négy hármas, a több négyes és ötös. - Na jó, de hány a négyes és hány az ötös? - faggatom. - Nem emlékszem - mosolyog rám igéző szemekkel és rögtön tudom, a részletekbe nem kíván beavatni. - És mit olvasol? - kérdezem trükkösen. - Semmit. Gépezek. - hangzik a válasz. Hát, én is éppen ettől tartottam. A gépezés áldásos hatását magam is látom a Facebookon, ahol bejegyzésről bejegyzésre rendre elborzadok a helyesírási hibáin. De ami még idegesítőbb, hogy amikor ezt szóvá teszem, leint: - Ne izgasd magad, papa, mi így írunk a neten.

Tanulság: tényleg nemcsak ő, a legtöbb fiatal így ír a neten. Helytelenül, zagyván, sokszor értelmetlenül. Na nem baj, majd elgondolkodom ezen, ha hazamennek. Tán vissza kéne adnom a magyar tanári diplomámat...

Nagy a meleg, kóstolgatjuk a divatba jött gyümölcsös söröket (tőlem aztán mind megtarthatják...), közben Magyarországot hasonlítgatjuk Angliával. Nem kérdés, jól tették, hogy kimentek dolgozni, itthon alíg éltek meg, ott többszörös pénzért dolgoznak, futotta új autóra, nyaralásra is. - De ott ilyen kenyeret nem eszel - mondják és jóízűt harapnak a Lipóti pékség parasztkenyeréből. - Csak a lengyel boltban kapsz rendes kolbászt, jó kovászos ubiért is haza kell jönni! - panaszkodnak. - És ha látnád, hogy az angol TESCO raktára milyen koszos! - háborog Pisti, aki ott dolgozik. - Ne panaszkodj, nálunk nem (csak) a raktár, az eladótér is koszos - mondom neki. S miközben licitálgatunk, mi jobb itt és ott, ők a kolbászt rágcsálják, mi az angol kekszeket ropogtatjuk. Aztán a politikát is hasonlítgatjuk, pontosabban csak hasonlítgatnánk, mert Angliában ez senkit se érdekel. Ott a politika nem része a mindennapi életnek, nincs benne se érdekes se szórakoztató, pláne nem lehet összehasonlítani azzal az őrülettel, ami itthon van. - Jönnénk haza, ha bármi kiszámítható volna itthon, de semmi sem az. - summázzák a dolgot.

Tanulság: nincs rá érvem, miért is lenne érdemes hazajönniük. Én vagyok idegen szívű vagy csak a javukat akarom? Nem tudom, majd elgondolkozom rajta, ha hazamentek.

Ajándékot is hoznak nekünk a gyerekek, többek közt egy Wiit. Két évig játszottunk vele, most már legyen a tiétek, mondják, és beállítják nekünk a XXI. század "csodáját", ezt a mozgásérzékelős videó játékot. Szájtátva nézi nagymami és nagypapi az újdonságot, aztán - nem vagyunk mi még olyan üregek felkiáltással játszani kezdünk. Ügybuzgalommal lövöldözzük az el-eltűnő szellemeket, kezünkben a távirányító visít és remeg, ha jól célzunk. A másik játékban izgatottan tartjuk függőlegesen a fagyikelyhet, amibe egy láthatatlan kéz újabb és újabb gombócokat tesz, míg az ingatag tornyot már csak úgy tudjuk egyensúlyba tartani, ha ide-oda lépkedünk a kelyhet tartó figurával, míg lábunk elé nem omlik a fagyihalom. Kira unokám elsőre összegyűjt 60 gombócot, nekem húsznál összedől, jót nevetünk, próbálkozom újra és újra, élvezi, hogy papa milyen ügyetlen, harminchatnál fel is adom végleg. Aztán vált a képernyő, kies rétecske tűnik fel, benne vakond lyukakkal. Amelyik vakond kidugja a fejét, el kell találni a távirányító mozgatta kalapáccsal. S lássatok csodát, aki több vakondot tud fejbe kólintani, annak a kalapácsa egyre nagyobbra hízik, egyre könnyebben boldogul a feladattal. Először még lelkesen csapkodunk, aztán elgondolkodunk egy pillanatra. Tulajdonképpen a vakond védett állat. És különben is. Ütik, miközben semmi mást nem akar, csak körülnézni egy kicsit ebben a világban és még az jár jól, aki üti? Ez nem igazságos. Ez túlságosan valóságos. Közös megegyezéssel abbahagyjuk a játékot.

Tanulság: ha egy játék túlságosan igazi, már nem biztos, hogy élvezetes. Persze lehet, ha valaki olyan játszik, aki a valóságban is a felülről lefelé ütőkhöz tartozik, az jót röhög a vakondok balszerencséjén. De az emberek többségénél még a boldog családi nyaralás képeslapján sem lehet jót vigyorogni mások szerencsétlenségén.

Azért a kedvünket nem rontja el a játék. A valósággal most nem sokat foglalkozunk. Végtére is nyaralunk. 
 

2013 július 16.
 
Dr. Derera Mihály